Tuzson: Nemzeti hatáskörbe kell adni a bevándorlás kérdését

Az Európai Unió már nem tud megküzdeni a migrációs problémával.

2015. 06. 02. 11:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tuzson Bence azt mondta: az EU olyan elvet szeretne rögzíteni, amely szerint lakosság- és GDP-arányosan osztanák el a „gazdasági bevándorlókat”. A Fidesz ellenzi ezt az elvet, mert „ettől nem lesz kevesebb bevándorló”, a kormánypárt szerint nem itt kell keresni a megoldást.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy több ország sem ért egyet ezzel az elvvel, közöttük említette Csehországot, Szlovákiát és Franciaországot. Ha az unió nem képes megvédeni a magyar embereket, illetve a többi tagállam lakosait, akkor nemzeti hatáskörbe kell adni ezt a kérdést, a Fidesz ezt kezdeményezi – közölte.

Úgy fogalmazott: szemmel látható, hogy az EU most már nem tud megküzdeni ezzel a problémával, azt gondolják, hogy kezdeményezni kell a magyar szabályozást, és Magyarországnak az ősz folyamán mindenképpen fel kell lépnie ebben az ügyben.

Tuzson Bence emlékeztetett arra, hogy tavaly egész évben mintegy 42 700 menekült érkezett az országba, míg idén eddig már többen, és arra is, hogy nagy részük gazdasági bevándorló, mivel Koszovóból jönnek, amely nem háború sújtotta ország.

Az Európai Bizottság konkrét javaslatokat terjesztett elő múlt szerdán a két héttel korábban közzétett „migrációs menetrend” – vagyis a bevándorlási problémakör átfogó uniós kezelési koncepciójának – megvalósításáért. Magyarország eszerint Olaszországból 496, Görögországból 331 embert lenne köteles befogadni az úgynevezett áthelyezés keretében, továbbá a kívülről az unióba történő áttelepítés során 307 menekült érkezhetne az országba a következő két évben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.