Hadrendbe állították a medinai NATO-radart

Hende szerint az új radar nemcsak Magyarország, hanem az egész NATO légterének védelméhez hozzájárul.

MTI
2015. 07. 14. 19:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárca vezetője az új radarkomplexum hadrendbe állítási ünnepségén hangsúlyozta: „A világ élvonalába tartozó technológiának és csúcskategóriás vadászrepülőknek köszönhetően elmondhatjuk, hogy amit ma, a 21. század elején itt, Európában megtehetünk a honi légtér védelmében, azt meg is tesszük.” Hozzátette: az új radarállomás nemcsak Magyarország, hanem az egész NATO légterének védelméhez hozzájárul. A katonai szövetség olyan nagy reményekkel viseltetik a radar működése iránt, hogy saját költségvetéséből állta az építés 94 százalékát, és a radar élettartama alatt, 2033-ig a működés költségeihez is forrást biztosít a NATO – mondta.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy az új radarállomásról még a Horn-kormány döntött 1998-ban, azonban 2010-ig mind a Zengőre, mind a Tubesre tervezett beruházás meghiúsult, „mert nem sikerült elmagyarázni az embereknek, miért fontos ez a radar”. A legnagyobb siker, hogy a Tolna megyei Medinán az emberek „saját akaratukból és jól felfogott érdeküket követve” a honvédelem ügye mellé álltak – jegyezte meg.

Hende Csaba szólt arról is, hogy évente több mint félmillió repülőgép halad át Magyarország légterén, és ahhoz, hogy biztonságosan lehessen kezelni ezt a forgalmat, elengedhetetlenül szükséges a korszerű légtérfigyelő rendszer. Az ünnepségen – amelyen jelen volt Maria Assunta Accili, Olaszország budapesti nagykövete is – a tárca vezetője hangoztatta, hogy a Honvédelmi Minisztérium jó partnerre talált a radarberendezést szállító olasz Selex ES vállalatban, a cégnek is köszönhetően a radar beüzemelése lett a legegyszerűbb része a radarépítési folyamatnak.

Az ünnepséget követő sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva Hende Csaba úgy fogalmazott: a radarállomás „jelentős költségbe került”. Koen Gijsbers, a NATO Kommunikációs és Információs Ügynökségének főigazgatója arról számolt be, hogy egy program keretében Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon nyolc radart állítottak hadrendbe. Hozzátette, hogy ezek a legjobb radarok, amivel a NATO Európában rendelkezik.

További kérdésre válaszolva Hende Csaba kifejtette: mobil radarszázadra a 3D-s radartól függetlenül is szükség van, hiszen feszült biztonsági helyzetben az épített radarok elsődleges katonai célpontoknak számítanak. Hozzátette: a mobil radareszközöket hamarosan újabb, nyugati radarokkal kell felváltani, mert az orosz gyártmányú berendezések élettartamuk végéhez érnek, és alkatrészellátásuk is bizonytalan.

Zentai László, a Magyar Honvédség veszprémi radarezredének parancsnoka a rendezvényt megelőzően az új létesítményt ismertetve elmondta: a radart szerda reggel nyolc órától állítják hadrendbe, ettől fogva váltja fel az 1987-ben telepített orosz lokátortechnikát.

 

 

 

A medinai háromdimenziós radar ötödik generációs, számítógépes jelfeldolgozású berendezés, amely hatékonyabban, kisebb energiabefektetéssel működik, ugyanakkor nagyobb teljesítményre képes és könnyebben fenntartható, mint a leváltott orosz radarok. Felidézte, hogy a hazai radarrendszer másik két elemét, Békéscsabán és Bánkúton 2014 áprilisában állították hadműveleti szolgálatba.

A medinai radarállomás megépítéséről 2011 márciusában született döntés, a 45 méter magas radartorony alapkövét 2012 októberében helyezték el, és a HM Elektronikai és Informatikai Zrt., valamint a Megalogistic Zrt. kivitelezésében 2014 márciusában készült el 1,1 milliárd forintos beruházással. Ezzel egy időben megkezdődött a RAT 31 DL típusú radarberendezés szállítása és összeszerelése. A radar idén januárban kezdődött, több ezer órás megbízhatósági tesztje Zentai László tájékoztatása szerint sikeresen befejeződött.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.