Nyilvánosságra hozták az állami iskolákban dolgozó tanárok etikai kódexét. A pedagógus-szakszervezetek a dokumentum tervezete kapcsán jogi és alkotmányossági aggályokat emlegetnek. Többek közt azt, hogy a tanárok a tanítványokkal nem létesíthetnek intim kapcsolatot – mint ahogy azt megírtuk –, tartózkodniuk kell a megbotránkozást kiváltó megnyilvánulásoktól, vagy hogy a legjobb tudásuk szerint, tisztességesen és előítéletektől mentesen végezzék a munkájukat.
A PDSZ Országos Választmánya a kiadott közleményében azt írja, hogy kategorikusan elutasítja a Nemzeti Pedagógus Kar kormány által „kierőszakolt” létrehozásának ötletét. A 2014 kora nyarán megalakult szervezetet és az általa összeállított kódexet illegitimnek tekintik, hiszen nem tudja maga mögött a pedagógus társadalom túlnyomó többségének támogatását. Megítélésük szerint a nemzeti köznevelési törvény által oktrojált Nemzeti Pedagógus Kar tevékenysége sokkal inkább a hatalom kiszolgálásának eszköze, mint a közoktatás válságának leküzdéséért dolgozó szervezet.
Mint írják, a közoktatás szakmai, jogi, erkölcsi környezetének meghatározására jogszabályok vannak. Értelmetlen azok duplikálása, hiszen a vonatkozó törvények lefedik a „kódex” által feldolgozott területet.
A vitára bocsátott dokumentum tele van tetszőlegesen értelmezhető kifejezésekkel, meghatározásokkal – a pedagógiai hivatás méltóságának megfelelő viselkedés, az öltözködéssel, viselkedéssel kapcsolatos általánosságok –, a személyes szabadságjogokba ütköző követelményekkel – jelentési kötelezettség, viselkedési elvárások – s egyéb olyan megfogalmazásokkal, melyek teljesítése életidegen a 21. század iskolájában.
A PDSZ úgy látja, hogy a „kódex” szellemisége a pedagógust önálló értékrend nélküli, iránymutatásra szoruló végrehajtó vazallusnak tekinti. „Ez szemben áll azzal, akit alkotó értelmiséginek nevezünk, s aki nélkül nincs kilábalás a közoktatás mély válságából” – olvasható a közleményben.
Hozzátették: A közoktatás égető problémáinak megoldásához nincs szükség etikai kódexre. Sokkal inkább alkalmas erre – a közoktatásban érintettek által létrehozandó – Oktatáspolitikai Kerekasztal, melynek megalakítása immár elodázhatatlan.
A PDSZ-nek határozott véleménye van