Bakteriális fertőzés miatt kerültek kórházba határsértők

A megbetegedett menekültek között tizennyolc gyermek van, akiket a többi betegtől elkülönítve kezelnek.

MNO
2015. 08. 06. 12:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bosnyákovits Tünde a megyei védelmi bizottság rendkívüli ülését követő sajtótájékoztatón elmondta, a rendőrség kedden értesítette a tisztiorvosi szolgálatot arról, hogy több szír határsértőnél hasmenéses tünetek jelentkeztek. Az érintettek a gyermek fertőző, illetve a felnőtt sürgősségi osztályra kerültek.

A Szegedi Tudományegyetem gyermek-egészségügyi központjában jelenleg 18 gyermeket kezelnek a többi pácienstől elkülönített épületszárnyban, közülük négynek volt véres széklete. Valamennyien jól vannak, egyharmaduk várhatóan már ma elbocsátható a kórházból – tudatta a szakember. Hozzátette: a tünetek bakteriális fertőzésre utalnak, de a vizsgálatok eredménye még nincs meg, csupán egy gyerek mintája lett rota vírusra pozitív.

Az egyetem sürgősségi osztályára két felnőtt nő és három férfi került, mindannyiuknak kielégítő az állapota – közölte a főorvos. A járványügyi szabályoknak megfelelően a betegekkel érintkező 44 határsértőt elkülönítették – mondta Bosnyákovits Tünde.

Kockázatot jelentenek a menekültek – nyilatkozta a napokban a Magyar Nemzetnek Ócsai Lajos, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Járványügyi Főosztályának korábbi vezetője. Ugyan szerinte jó a járványhelyzet, „előfordulhat azonban, hogy az első vizsgálatnál nem derül ki egy betegség, de ez nem feltétlenül azért van, mert az érintettek be akarnák csapni a hatóságot, hanem azért, mert nem is tudják, hogy például hastífuszuk van, amellyel megfertőzhetik a környezetüket”.

A menedékkérők egészségügyi szűrése és orvosi ellátása a befogadóállomásokon és a menekültügyi őrzött befogadóközpontokban vállalkozási szerződés alapján történik, egyik szervezeti egység sem alkalmaz főállásban orvost – írta Pintér Sándor belügyminiszter Harangozó Tamás országgyűlési képviselőnek címzett nyilvános válaszlevelében. Főállású ápoló csak Békéscsabán dolgozik, ott is csak kettő. Az adatok szerint a menekülthullám ellenére az elmúlt másfél évben nem nőtt a menekültállomásokon alkalmazott főállású egészségügyi személyzet létszáma.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.