BKK: Még alakulnak a mozgólépcsős szabályok

Egyelőre nem biztos, hogy babakocsival nem utazhat majd egyedül egy szülő a mozgólépcsőn.

MNO
2015. 08. 04. 14:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két felnőtt kísérő lehet szükséges a babakocsi mozgólépcsőn való szállításához – többek között ez derült ki a BKK honlapjára véletlenül kikerült üzletszabályzat-tervezetről, melyről a Kettős Mérce blog írt hétfőn. A tervezet hozzátette, ekkor is ki kellene venni a gyereket a kocsiból, utóbbit összecsukva szállítva a lépcsőn. A lifttel rendelkező metróállomások esetében azt írták, itt a mozgáskorlátozottak, a babakocsival, vakvezető vagy nagytestű kutyával közlekedők a mozgólépcsőt nem is vehetnék igénybe, míg ahol nincs lift, ott „a fent felsorolt személyek a mozgólépcső igénybevételéhez minden esetben kötelesek előzetes engedélyt kérni az állomási forgalmi személyzettől”. Eszerint tehát a metró igénybevételéhez minden esetben szükségük lenne előzetes engedélyre.

A tervezet ugyanakkor tartalmazta ezt is: „amennyiben az állomáson az igénybe vett lépcsőn felül 1 lejt- és 1 hegymeneti mozgólépcső üzemeltetése nem biztosítható, az utas kérését nem tudjuk teljesíteni”. Ennek értelmében megtagadnák a metrón való utazás lehetőségét is bizonyos utasoktól.

Ugyanakkor enyhítés is volt a tervezetben, az Index.hu cikke szerint többek között ez: ha „ésszerű távolságon belül, figyelembe véve a zsúfoltságot is, nem található működő jegykezelő készülék, akkor az ellenőrzést végző személy számára  jegyének átadásakor az utasnak kötelessége jeleznie, hogy jegyének érvényesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal járt el”. Továbbá változás lenne, hogy ha van bérletünk, de épp nincs nálunk, akkor nem kettő, hanem öt napon belül kell bemutatnunk. Viszont a tervezet értelmében, ha megbüntetnek valakit egy járaton, attól még a következőn is kell jegyet vennie. Eddig a büntetés felmutatásával a következő járaton a szabályok szerint nem büntethettek újra.

A BKK az MNO megkeresésére úgy reagált: a tervezet véletlenül került ki az internetre. „A Budapesti Közlekedési Központ honlapjára technikai és adminisztratív hiba miatt hibás munkaközi dokumentum került ki. A BKK az üzletszabályzat módosítására vonatkozó javaslatát a még szükséges belső egyeztetések és vezetői jóváhagyások után teszi közzé. A technikai hibáért elnézést kérünk! Az ön által jelzett témában csak az üzletszabályzat véglegesítése után tudunk nyilatkozni” – írta a szervezet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.