A tárca MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a helyettes államtitkár hangsúlyozta, különös lehetőségeket rejt magában, hogy az egyházak a szakképzésen keresztül a hátrányos helyzetű fiatalokhoz fordulhatnak. A kétkezi szakmákat oktató szakképzésben mindenképpen erősíteni kell az egyház szerepét, továbbá biztosítani kell a diákok számára, hogy az ország minél több régiójában, igény esetén egyházi szakképző intézményekben is végezhessék tanulmányaikat – idézte a tájékoztatás Odrobina Lászlót.A tanévnyitón egyúttal átadták a hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Központ – Görög Katolikus Gimnázium és Diákotthon energetikai korszerűsítéseit, amelyekhez az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program 176,97 millió forint támogatást biztosított. A 208,2 millió forint összköltségvetésű beruházás során egyebek mellett kicserélték a nyílászárókat, szigetelték a födémszerkezetet, valamint napkollektoros rendszert is kialakítottak – olvasható a minisztérium tájékoztatásában.Elhamarkodottnak tartja a szakközépiskolák átszervezését a Pedagógusok Szakszervezete – írta a Hír TV még májusban. Június elején pedig kiderült: középiskolák sorában szűnhet meg a gimnáziumi képzés a következő években a szakképzési rendszer átalakítása miatt. Az önkormányzatok abban bíznak, a kormány felülvizsgálja a döntést.
Erősödhet az egyházak szerepe a szakképzésben
A kétkezi munkán keresztül lehetőség kínálkozik a hátrányos helyzetű fiatalok elérésére az NGM helyettes államtitkára szerint.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!