Ezeket a helyeket kerülje iskolakezdés után!

Szeptembertől szokás szerint idén is zsúfoltabb Budapestre számíthatunk. Megmutatjuk, mely részeket érdemes kerülni.

RZ
2015. 08. 28. 17:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Folytatódnak a budai fonódó villamoshálózat kiépítésével kapcsolatos munkák, melyek továbbra is leginkább a Margit híd budai hídfőjének környékét érintik. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MNO-val azt közölte, hogy a Margit híd alatti forgalmi korlátozás október közepéig marad fenn, a Bécsi út lezárására pedig a Nagyszombat utca és a Kolosy tér között szeptember végéig, a Kolosy tér és a Zsigmond tér között október végéig számíthatunk. Mint írják, a Kolosy téri útbeszakadás javítása zajlik, várhatóan jövő hét elejétől tudják egy irányban újra megnyitni az útszakaszt.

Folytatódik a Széll Kálmán tér rekonstrukciója is, ebben augusztus 31-től új szakasz kezdődik, itt továbbra is lassú haladásra kell számítani.

A XI. kerület Bartók Béla út bevezető oldalát a Bertalan Lajos utca és Szent Gellért tér között korábban lezárták távhővezeték felújítása miatt, a munkák állítólag szeptember 30-ig tartanak majd. A BKK tájékoztatása szerint a forgalmat befelé a Bertalan Lajos utca – Budafoki út – Szent Gellért tér útvonalon terelik, ezért a Bertalan Lajos utca a Budafoki út felé, a Budafoki út pedig a Bertalan Lajos utca és Műegyetem rakpart között a városközpont felé egyirányú. Mint írják, a Budai alsó rakpart, illetve a Műegyetem rakpart felől a Bartók Béla utat a Bertalan Lajos utca – Budafoki út – Zenta utca útvonalon lehet elérni. A Szent Gellért téren Pest felé az autóbuszmegállót áthelyezték. Közben újítják a távhővezetéket a Fehérvári úton is.

 

 

A Ferenc körúton már korábban elkerítették a parkolósávot a Mester utcától a Tűzoltó utcáig, ez egészen szeptember 15-ig így is marad.

Folytatódik a Budaörsi úti közműépítés és felújítás, a BKK szerint a Nagyszőlős utcától a Pannonhalmi útig a külső sáv továbbra zárva van. A Nagyszőlős utca irányából továbbra is egy sávon lehet kijutni a Budaörsi útra. Keddtől útfelújítás kezdődik a Budaörsi úton a BAH-csomópont és a Fehérló utca között. Befelé egy sáv  járható, kifelé pedig kettő, a belső sáv forgalmát átterelik a befelé vezető oldalra. Egyelőre nem tudni, mindez meddig tart majd.

Az M3-as autópálya fővárosi szakaszán sávelhúzással irányonként két sáv járható a Szentmihályi úti felüljáró és az M0-s autóút között felújítás miatt. Ezen a szakaszon sebességkorlátozásra is számítsanak. A munkálatok várhatóan szeptember végéig tartanak.

A BKK szerint a Sibrik Miklós úti felüljáró felújításának idején – várhatóan 2015. október végéig – továbbra is lehet számítani éjszakai, hétvégi útzárakra.

Ahogy arról a Magyar Nemzet hétfőn beszámolt, több budapesti kerületben, tucatnyi helyszínen kezdődtek meg a napokban a helyreállítási munkák a nagy fővárosi esőzések után. A legveszélyesebb helyzet a budai alsó rakparton, az Ördög-ároknál alakult ki, ahol újra kell építeni a támfalat. Jelenleg az Erzsébet hídnál a forgalom egy sávon váltakozva haladhat jelzőlámpás irányítással. A helyreállítás szeptember végéig is eltarthat, akárcsak a Fővám téri gödör eltüntetése, ahol a mélyen húzódó vezetékek javítása okoz gondokat.

A további, kisebb lezárásokról, terelésekről és felújításokról a kozut.bkkinfo.hu címen lehet tájékozódni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.