Menekültek ezreit tartóztatták fel a hétvégén

Országszerte összesen 8792 határsértőt fogtak el péntektől vasárnapig.

MTI
2015. 08. 31. 8:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség honlapján olvasható összesítés szerint pénteken 2822, szombaton 3080, vasárnap pedig 2890 volt az elfogottak száma. Harminchat gyanúsított ellen embercsempészés, hat esetben pedig közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.Tetszik a szlovák állampolgárok kétharmadának, hogy Magyarország kerítést épít a magyar–szerb határszakaszon a menekülők beözönlésének megállítására – derült ki egy országos felmérésből, amelynek eredményét a szlovák elektronikus média közölte a hét végén. Ugyanakkor a francia külügyminiszter bírálta a kerítésépítést.A legtöbb határsértőt mindhárom nap Csongrád megye déli részén fogtak el – közölte a megyei főkapitányság szóvivője. Várkonyi Gergely elmondta, hogy vasárnap 2637 embert, köztük 562 gyermeket tartóztattak föl, a legnagyobb – szír, afgán és pakisztáni állampolgárokból álló – csoport Röszke külterületén lépte át illegálisan a zöldhatárt.A határsértők ellen idegenrendészeti eljárás indult.Feltételezhetően szerb embercsempészek rongálták meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság egyik rendőrautóját, amely a gyors telepítésű drótakadály mellett teljesített szolgálatot Röszke közelében – jelentette az MTI tudósítója.A rendőrök reggel azt vették észre, hogy kövek záporoznak az autójukra, miközben valakik szidalmazzák őket, és azt mondják, „nem hagytok bennünket dolgozni”.A támadás a kerítés közeléből érkezett, majd az elkövetők Szerbia felé menekültek.„A cél az, hogy az illegális határátlépőket Magyarország területéről vigyük ki, de ha mégis itt kell letölteniük a büntetésüket, akkor a magyar büntetés-végrehajtás felkészült a fogadásukra” – mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn.Az államtitkár leszögezte: a kormány célja, hogy illegális módon, a zöldhatáron senki ne léphessen az országba, és ezt célozza az a tizenhárom törvényjavaslat, amelyet múlt héten nyújtottak be. Ehhez a jogszabályok módosítása mellett szükséges az is, hogy az ideiglenes biztonsági határzár október végére elkészüljön.Hozzátette, hogy ha az Országgyűlés elfogadja a törvények módosítását, a Magyar Honvédség is közre fog működni az államhatár őrzésében, a rendőrségnek többletjogosítványai lesznek, tranzitzónákat hoznak létre a határon, amelyek Szerbia felé lesznek nyitottak, s változik a polgári perrendtartási törvény, a büntetőeljárási törvény, és szigorítják a Büntető törvénykönyvet is. „Ezek mind azt a célt szolgálják, hogy megvédjük Magyarországot, a magyar embereket és az uniót” – jelentette ki.Arra a kérdésre, hogy számol-e emiatt a fogvatartottak számának növekedésével, kifejtette: a jogszabályok módosításával lehetőség nyílik a kiutasítás alkalmazására.A kormány arra kéri Németországot, hogy tisztázza a jogi helyzetet az illegális bevándorlók Európai Unión belüli utazásaival kapcsolatban, mert míg Magyarország betartja az EU-s szabályokat, Németország megengedőbb magatartást tanúsít – mondta a Miniszterelnökség kormányzati kommunikációért felelős államtitkára.Giró-Szász András szavai szerint „az elmúlt napokban a magyarországi, azon belül is kiemelten a fővárosi pályaudvaroknál kialakult helyzetekben a magyar hatóságok mindenben az európai uniós és a hazai jogszabályoknak megfelelően, azok pontos betartásával jártak el. Az európai uniós jogszabályok világosan kimondják egyrészt a schengeni határok egyértelmű védelmét, másrészt hogy egy uniós tagállam területéről harmadik országból származó emberek csak érvényes úti okmányokkal és a célország által kibocsátott vízummal rendelkezve hagyhatják el az országot. Ezek az egyértelmű uniós jogszabályok határozták meg az elmúlt napokban a magyar hatóságok fellépését, többek között a Keleti pályaudvarnál is. A problémát az okozta, hogy az elmúlt napokban Németország megengedőbb magatartást tanúsított a feltételezhetően Szíriából érkező illegális bevándorlókkal szemben. Az erről szóló híradások azok, amelyek az uniós jogszabályokkal szemben reményeket keltenek az illegális bevándorlók között, és ez a nem tisztázott helyzet az, amely jelenleg sokszor átláthatatlan és nehezen kezelhető körülményeket hozott létre. Az átláthatatlan és visszás körülmények megszüntetése érdekében arra kérjük Németországot, hogy tisztázza a jogi helyzet.”Németország nem indít különvonatokat Magyarországra a szír menedékkérőkért – közölte a német kormányszóvivő.Steffen Seibert a Twitter mikroblogportálon azt írta, hogy nincsenek különvonatok, és az uniós jog érvényes, amely szerint aki Magyarországra megy, annak ott kell regisztrálnia magát, és ott kell lefolytatni a menedékjogi eljárást.A kormányszóvivő arra a Twitteren megjelent értesülésre reagált, amely szerint Németország budapesti nagykövetségének szervezésében a német állam „csartervonatokkal” szállítja el Magyarországról Németországba a szír menedékkérőket.Az értesülésre a német külügy is reagált: a Twitteren azt írták, hogy „tudomásunk szerint kacsáról van szó”.Gyorsított eljárásban három év fegyházbüntetésre ítélt egy embercsempészt a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság. A férfi néhány héttel ezelőtt hat, Belgiumba tartó szír állampolgárt szállított Budapestre anyagi ellenszolgáltatás fejében – közölte a fővárosi főügyész hétfőn. Az ítélet a fellebbezések miatt nem jogerős, a férfit előzetes letartóztatásba helyezték. Két szerb embercsempészt gyorsított eljárásban három év, illetve két év kilenc hónap börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Járásbíróság – közölte Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője. A bíróság a szabadságvesztés mellett öt évre kiutasította a vádlottakat az országból. Négy román állampolgár is előzetes letartóztatásba került, ők megbízóiktól Röszkén vettek át egy gépkocsit, amellyel egy autó felvezetése mellett 21 szíriai állampolgárt vittek volna Budapestre. Egy szegedi taxist – nyomkövető eszköz alkalmazásának elrendelése mellett – is házi őrizetbe helyeztek jogellenes tartózkodás elősegítése vétségének gyanúja miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.