Nem nácik, csak őszinték?

Orbánék retorikája veszélyesebb a Jobbikénál egy holland politológus szerint, a lapunknak nyilatkozó szakértő azonban úgy véli: a kormányfő csak őszinte.

Bár a média nagy hangsúlyt fektet az európai radikális pártok előretörésére, megfeledkezik egy sokkal nagyobb veszélyről – erről értekezett Cas Mudde holland politológus a The Guardian brit napilap hírportálján megjelentetett cikkében. Mudde Magyarországot is példaként említi, mondván: a Jobbikot agyonhájpolják, viszont kevés figyelmet szentelnek Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz „egyre szélsőségesebb” retorikájának. Akár saját ideológiai váltás, akár jobbikos szavazók átcsábítása a szándék, szerinte egy biztos: a kormánypárt egyre inkább radikális jobboldali ideológiát képvisel.

Weimarizálódás – ez a neve annak a folyamatnak, amely felé Mudde kapiskál. Ennek két fő vonása, hogy a nagy, mérsékelt pártok közötti különbség csökken, a kisebb, jobb- vagy baloldali radikális pártok pedig „hajtják maguk előtt” az előbbieket, valósággal rákényszerítve őket arra, hogy az általuk felvetett – egyébként akár valós – problémákkal foglalkozzanak. A nagyok aztán ezekre megpróbálnak mérsékeltebb választ adni – fejtette ki érdeklődésünkre Kiszelly Zoltán. Ez a folyamat valóban igaz az EU tagállamaira, hiszen minden nagyobb párt kormányon neoliberális megszorításokat végez, a protestpártok pedig többnyire a releváns problémákkal és azokra adott egyszerűsítő válaszok ígéretével hergelik szavazóbázisukat, ahogy a Finnek Pártja (PS – korábban Igazi Finnek) vagy az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP), amely euroszkeptikusból bevándorlásellenes alakulattá vált. Mint látható, David Cameronék kormánypártja aztán kénytelen volt követni ezt a mozgást, legalábbis a jelek szerint ezt érezték politikai szempontból hatékonynak. A magyar politikai szakértő szerint holland kollégájának gondolatmenete ott hibádzik, hogy a felvázolt folyamatba a nagy pártok radikalizálódását látja bele, pedig azok éppen hogy tompítólag, csendesítőleg hatnak a felvetett kényes témákra.

Mudde a nacionalizmus jeleként említette azt is, hogy Orbán etnikai hovatartozás alapján a Kárpát-medencei tizenötmillió magyarról, és nem a tízmillió magyar állampolgárról beszél, a határon túliaknak pedig állampolgárságot ad, habár szülőföldjükön szeretné őket megtartani.

Kiszelly ezt a megközelítést annak meggyökeresedett szellemiségnek tudta be, amely szerint minden konfliktust, beleértve a világháborút és a holokausztot is, a nacionalizmus okozta, s amely számára a pozitív patriotizmus nem létezik, a nacionalizmust pedig pejoratív értelemben mossa össze a sovinizmussal. Ők multietnikus, multikulturális társadalmat tartanak kívánatosnak, mert szerintük csak ez biztosítja a vágyott nyitott országokat. Európában ugyanakkor ugyanazokkal a problémákkal szembesülünk, csak a népek országútján fekvő Magyarországon hamarabb észleljük őket.

Minket viszont nem köt a hatvannyolcasok ideológiai béklyója, a polkorrektség, vagyis az az antropológiai optimizmus, hogy majd az emberek úgyis jól fognak viselkedni. A magyar jobboldal kimaradt belőle – ellentétben például az elvileg jobboldali Merkellel, aki nem mert szembemenni ezzel a lobbival –, a baloldalról pedig jórészt kikopott. A szavazók egyébként nyugaton is mindinkább az őszintébben kommunikáló pártokra szavaznak, ami önmagában nem radikalizálódás.

A nacionalizmus autoriter hozzáállással – a kormány korlátozza a civil szervezetek és a média „hazafiatlan” (azaz Orbán- és Fidesz-ellenes) lépéseit – és populizmussal párosul, miszerint Orbán a nép hangjaként harcol a külföld által pénzelt baloldallal, írta Mudde. A politológus szerint a Charlie Hebdo-ügy óta Orbán ehhez még hozzávette az idegengyűlöletet, a bevándorlásellenességet is, most pedig Tusványoson mondta, hogy Európa forog kockán, amelyet meg kell őrizni az európaiaknak, Magyarországot pedig a magyaroknak.

Ugyanakkor Mudde és az ebben a beszédben szélsőséges megnyilvánulásokat tetten érni vélő külföldi sajtó teljesen félreértette, amit Orbán mondani akart: arról volt szó, hogy Amerika ne szóljon bele Európa ügyeibe, azaz ne hallgassa le például a németeket, és legyen tisztességes a szabad kereskedelmi egyezségnél. Magyarország esetében pedig ugyanezen szuverenitás tiszteletben tartását várjuk el Washington és Brüsszel részéről egyaránt – magyarázta Kiszelly Zoltán.

Mudde Orbán beszédét Enoch Powell politológus híres vérfolyamos beszédéhez hasonlította – ebben a konzervatív politikus a fokozódó bevándorlás miatt fekete bőrűek által uralt Nagy-Britanniáról értekezett –, és megemlítette, hogy erőskezű vezetése miatt ellenfelei Magyarországot Orbánisztánnak hívják. A kormányfő ráadásul a holland szakértő szerint idegengyűlölő kampányt indított a déli határon általa feltámasztandó „vasfüggöny” védelmében. Mudde úgy véli: az Európai Néppárt kiállása miatt nem kapják le Orbánt a tíz körméről Brüsszelben, Amerika is csak néha emeli fel a hangját, de még mindig indokolatlanul jobban tart a Jobbik antiszemitizmusától, holott a kormányfő még a fasisztaveszélyt észlelő civileket is elnémíttatja.

A Fidesz ugyanakkor nem tett mást a kerítéssel sem, mint hogy a többségi lakosság álláspontját képviselte: Orbán időben felismerte a bevándorlás témáját januárban, és beemelte a kommunikációjába, ezzel visszaszerezte cselekvőképességét, és megállította a népszerűségcsökkenést. Minden politika populista, amely szembemegy ezzel, azt leváltják, ilyen egyszerű – mutatott rá Kiszelly. A Fidesz viszont a Jobbik utolsó pontját, a megerősített határőrség ötletét lőtte ki kedden a határvadász századok felállításának bejelentésével.

A Guardian-cikkben megjelenő Orbán-képhez egyébként érdekes adalék lehet Melanie Tannenbaum a 444.hu által is szemlézett tanulmánya. Ebben a szerző Donald Trump, az amerikai „republikánus troll” népszerűségének kulcsát véli megtalálni abban az összefüggésben, hogy az óvatoskodó, mérlegelő profikhoz képest populistábbnak tűnő, akár kirekesztő szólamokra is hajlandó szereplők őszintébbnek, hitelesebbnek, bevállalósabbnak látszanak a választók szemében.

Bár Orbán felvetései hatvannyolcas füllel hallgatva lehetnek olyan szélsőségesek, mint a Jobbikéi, vagy olyan nyersek, mint Trumpéi, az emberek jelentősebb része ezt nem ilyen füllel hallgatja – mondta Kiszelly. Szerinte Orbán valójában a többségi álláspontot mondja ki. Beszédmódja pedig – bár a politikai korrektség keretei között valóban bántónak hathat – pusztán visszavitte a politikát a köznyelv szintjére, egyszerűen azért, hogy többen megértsék az üzenetet, és így többen szavazzanak rá. Ha nem így beszélne, akkor hajtaná a radikálisok malmára a vizet – összegezte a politológus –, hiszen ha a fősodor témájában vagy nyelvileg eltávolodik a szavazóktól, akkor olyan űr keletkezik, amely éppen a protestpártoknak kedvez.