Önvizsgálatot tart ma a kormány

A DK szerint az elmúlt időszak kormányzati tevékenységét egyetlen szóval, a korrupcióval össze lehet foglalni.

MTI
2015. 08. 25. 10:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor és a meghívott vendégek ma értékelik a kormány elmúlt egyéves tevékenységét, illetve az elmúlt öt évet. A tanácskozásról korábban Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt mondta, ez „lényegében egy kibővített kormányülés lesz”. Az eseményen – amelyet hagyományteremtőnek szánnak – részt vesz mások mellett Cséfalvay Zoltán OECD-nagykövet, Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Matolcsy György jegybankelnök, Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A Demokratikus Koalíció reagált a mai találkozóra. Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője kedden Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, a kormánykonferencián nem az elmúlt éveket értékelik, hanem menetrendet készítenek a következő évek lopásaihoz. Mint mondta, az elmúlt öt év kormányzásnak nevezett ámokfutását a magyar embereknek is értékelni kell. A szóvivő szerint az elmúlt években a magyar emberek azt érezték, hogy a gazdaság rosszabbul teljesített, gyengült a forint, az államadósság rekordra nőtt, félmillió magyar menekült el az „Orbán-rendszer elől”, a statisztikák szerint négymillió szegény él Magyarországon.

Hozzátette: az elmúlt öt évben odavesztek a szabadság és a demokrácia intézményei. Szóvá tette a többi között a Quaestor-botrányt, a trafikpályázatokat, a kaszinókoncessziókat, a földtörvényt. Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: „túl vagyunk egy maffiaháborún” a korábban minden pályázatot elnyerő Simicska Lajos és Orbán Viktor között. A rendszer „Simicskái” most már Mészáros Lőrinc, Garancsi István és Andy Vajna, ők nyerik a közbeszerzési pályázatokat – közölte. Elmondta, a DK szerint Orbán Viktortól az lenne az egyetlen elfogadható kormányértékelés, ha „teljes csapatával távozna a hatalomból”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.