Volner megvitatná Varga Mihállyal

A Fidesz éles hangnemben vágott vissza.

MTI
2015. 08. 06. 14:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Volner János a témáról csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján beszélt, és szomorúnak minősítette a kormány „lejárató kampányát”. Az ellenzéki politikus fontosnak nevezte, hogy a tárcavezetővel ütköztessék érveiket az intézkedés hatásait illetően.

Úgy véli, előremutató és igazságos lenne, ha a nőkhöz hasonló feltételek vonatkoznának a férfiakra is, és emlékeztetett arra, hogy rövid időn belül népszavazás lehet a kérdésben. Utalt arra is, hogy pártja tavaszi kampányában már kétszázezer aláírást gyűjtöttek, és azt ígérte: a Jobbik még 2018 előtt megtalálja a lehetőséget arra, hogy kikényszerítse a korai nyugdíjazást.

Volner János azt is jelezte, pártja tizenhétezer aktivistát mozgósít annak érdekében, hogy sikeres legyen a szakszervezetek aláírásgyűjtése.

A frakcióvezető-helyettes egyúttal arról is beszámolt, hogy kiszélesítenék a nők negyven év munkaviszony utáni nyugdíjazásának lehetőségeit, és beleszámítanák azt az időt, amelyet az illető a házastársa vagy családtagja otthoni ápolásával töltött.

Nyugdíjcsökkentést okozhat „a szélsőjobboldal és a szocialisták közös ötlete” – így reagált a nagyobbik kormánypárt a jobbikos sajtótájékoztatóra. A Fidesz-frakció sajtóosztálya az MTI-nek küldött reagálásában erre azt írta: a Jobbik újabb ügyben bizonyítja, hogy teljesen hiteltelen, és „lepaktált a szocialistákkal”.

Mint közleményükben fogalmaztak, az MSZP és a Jobbik közösen kampányol az aktív, munkaképes férfiak korai nyugdíjazásáért, miközben a nők negyven év munka utáni kedvezményes nyugdíjazását egyikük sem szavazta meg.

A Fidesz álláspontja szerint „a szélsőjobboldal és a szocialisták közös ötletelése” veszélybe sodorná az egész nyugdíjrendszert, és olyan mértékű kiadásokat okozna, ami általános nyugdíjcsökkentést eredményezne, vagyis mind a mostani, mind a leendő nyugdíjasok nyugdíja kisebb lenne. A kormánypártiak hangsúlyozták: Magyarország nem akar többé „a segélyezettek és mindenféle kedvezmények alapján nyugdíjazottak országa” lenni, mert ez egyenes út az ország elszegényedéséhez. Segélyezettek és nyugdíjasok tömegéből még egyetlen ország sem tudott előrejutni – fogalmaztak, hozzátéve: „mindannyiunk érdeke, hogy a gazdaság működjön, és minél többen dolgozzanak”.

Jelezték: Magyarországon ma huszonhárom éves csúcson van a foglalkoztatás, az ország Európában élen jár a gazdasági növekedésben, és „ez a magyar férfiak kemény munkájának is köszönhető”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.