Kocsis Máté, a Fővárosi Önkormányzat önkormányzati és rendészeti tanácsnoka augusztus 27-én – miután áttekintették az illegális bevándorlással kapcsolatos jelenlegi budapesti helyzetet az érintett szervek vezetői – azt közölte az MTI-vel: 373 millió forint elkülönítésére tesznek javaslatot a Fővárosi Közgyűlésben.
A testület elé benyújtott, a fővárost érintő migrációs helyzettel kapcsolatos előterjesztésben olvasható tájékoztató szerint több mint 29 millió forintba került a fővárosi cégeknek a budapesti tranzitzónák kialakítása és működtetése augusztus 16-ig.
A Fővárosi Közgyűlés dönthet továbbá a július 8-i fővárosi viharkárokhoz kapcsolódó vis maior támogatás igényléséről. A szakértők a helyreállítási költségeket több mint 400 millió forintra becsülik, a támogatási kérelem mintegy 293 millió forint.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Tarlós István főpolgármesternek is felelőssége van abban, hogy a menekültek tisztességes körülmények között tartózkodhassanak Budapesten.
Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt budapesti képviselője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülését megelőző sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a budapesti városvezetés tétlensége mellett a kormány tehetetlensége és hisztériakeltése miatt is kezd kezelhetetlenné válni a menekülthelyzet. A politikus követelte továbbá egy, a 3-as metró felújítását vizsgáló bizottság felállítását, amely szerinte választ adhatna arra, hogy a városvezetés miért újítja fel az új szerelvények vásárlásánál drágábban a régi metrókocsikat.
Horváth Csaba, az ellenzéki párt budapesti képviselője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülését megelőző sajtótájékoztatóján elfogadhatatlannak nevezte, hogy az állam helyett civilek adnak ételt és más segítséget a menekülteknek. A kormány nem tesz meg mindent, hogy a súlyos menekültprobléma minél kisebb fennakadást jelentsen a helyieknek – mondta, majd hozzátette, az MSZP szerint a tranzitzónáknak a határon lenne a helyük.
A szocialista politikus szólt arról is, hogy a közelmúltban egy teherautóban megfulladt 71 menekült halálát talán el lehetett volna kerülni, ha az Európai Unió és hatóságai határozottan, egységesen és érthetően lépnének fel. Az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy vegye át a menekültprobléma kezelését az ezzel foglalkozó civilszervezetektől.