Czeizel Endrét elkísérték utolsó útjára

Nagy tudás, nagy bölcsesség, nagy képesség jellemezte Czeizel Endrét Balog Zoltán szerint.

MTI
2015. 09. 11. 15:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balog Zoltán kiemelte: Czeizel Endre megpróbált belelátni az öröklődés, a születés titkaiba, életműve középpontjában pedig „életünk legnagyobb ajándéka”, a gyermek állt, miközben segített abban, hogy minél több gyermek születhessen.

A tudós úgy tett a közösségért, hogy közben dolgozott a leendő édesanyákért, édesapákért, megszületendő gyermekekért, a magyar egészségügyért – idézte fel a miniszter, hozzátéve: imponáló volt, ahogy Czeizel Endre számot tartott az elismerésre, és tavaly elfogadta a Semmelweis-díjat egy olyan kormánytól is, amellyel vitája volt számos ügyben. „Munkája eredményét azoknak is ajánlotta, akikkel a közéletben nem volt egy oldalon ( ), munkája gyümölcse mindenkié” – emelte ki.

Annak idején a televízióban egy egész ország hallgatta áhítattal – méltatta Czeizel Endre ismeretterjesztő tevékenységét, hozzátéve: a kutató bebizonyította, hogy a tudomány befogadhatatlannak tűnő titkaiba is be lehet avatni másokat, egyszerű földi halandókat. Balog Zoltán a kutató eredményei között megemlítette a veleszületett rendellenességek nyilvántartását, a Kóroki Monitort, a genetikai tanácsadást, az optimális családtervezési modellt és a magzatvédő vitaminok fejlődési rendellenességeket megelőző hatásainak kutatását.

Balogh László, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének (Matehetsz) elnöke a második világháború utáni tehetségkutatás legnagyobb magyar alakjaként búcsúzott Czeizel Endrétől. Mint emlékeztetett, Czeizel professzor vizsgálódásai eredményeként hadat üzent annak a téveszmének, hogy a tehetség utat tör magának, rámutatott a tehetségkutatás és -gondozás fontosságára, de a tudományos tevékenység mellett a szakmai közéletben is jelentős szerepet vállalt.

Merhala Zoltán, Czeizel Endre tudományos titkára elmondta: a kutató magzatvédőként azon dolgozott, hogy a fejlődési rendellenességek megelőzése „győzedelmeskedjen” a magzati diagnosztika felett, ezen munkásságát pedig előbb ismerték el az Egyesült Államokban, mint hazájában. Czeizel Endrének köszönhető, hogy évente a világon évi több mint 30 ezer gyermek esetében lettek megelőzhetők bizonyos betegségek a magzatvédő vitaminok segítségével – hívta fel a figyelmet Merhala Zoltán.

Nagyváradi Erzsébet színművész felidézte, hogy a neves orvos tanácsaival egykor megmentette fia életét, majd „34 ezer gyermek nagypapájaként” búcsúzott Czeizel Endrétől.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.