Balog Zoltán kiemelte: Czeizel Endre megpróbált belelátni az öröklődés, a születés titkaiba, életműve középpontjában pedig „életünk legnagyobb ajándéka”, a gyermek állt, miközben segített abban, hogy minél több gyermek születhessen.A tudós úgy tett a közösségért, hogy közben dolgozott a leendő édesanyákért, édesapákért, megszületendő gyermekekért, a magyar egészségügyért – idézte fel a miniszter, hozzátéve: imponáló volt, ahogy Czeizel Endre számot tartott az elismerésre, és tavaly elfogadta a Semmelweis-díjat egy olyan kormánytól is, amellyel vitája volt számos ügyben. „Munkája eredményét azoknak is ajánlotta, akikkel a közéletben nem volt egy oldalon ( ), munkája gyümölcse mindenkié” – emelte ki.Annak idején a televízióban egy egész ország hallgatta áhítattal – méltatta Czeizel Endre ismeretterjesztő tevékenységét, hozzátéve: a kutató bebizonyította, hogy a tudomány befogadhatatlannak tűnő titkaiba is be lehet avatni másokat, egyszerű földi halandókat. Balog Zoltán a kutató eredményei között megemlítette a veleszületett rendellenességek nyilvántartását, a Kóroki Monitort, a genetikai tanácsadást, az optimális családtervezési modellt és a magzatvédő vitaminok fejlődési rendellenességeket megelőző hatásainak kutatását.Balogh László, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének (Matehetsz) elnöke a második világháború utáni tehetségkutatás legnagyobb magyar alakjaként búcsúzott Czeizel Endrétől. Mint emlékeztetett, Czeizel professzor vizsgálódásai eredményeként hadat üzent annak a téveszmének, hogy a tehetség utat tör magának, rámutatott a tehetségkutatás és -gondozás fontosságára, de a tudományos tevékenység mellett a szakmai közéletben is jelentős szerepet vállalt.Merhala Zoltán, Czeizel Endre tudományos titkára elmondta: a kutató magzatvédőként azon dolgozott, hogy a fejlődési rendellenességek megelőzése „győzedelmeskedjen” a magzati diagnosztika felett, ezen munkásságát pedig előbb ismerték el az Egyesült Államokban, mint hazájában. Czeizel Endrének köszönhető, hogy évente a világon évi több mint 30 ezer gyermek esetében lettek megelőzhetők bizonyos betegségek a magzatvédő vitaminok segítségével – hívta fel a figyelmet Merhala Zoltán.Nagyváradi Erzsébet színművész felidézte, hogy a neves orvos tanácsaival egykor megmentette fia életét, majd „34 ezer gyermek nagypapájaként” búcsúzott Czeizel Endrétől.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.