Csütörtök éjszaka hekkertámadás érte a Nemzeti 1 Televízió oldalát és szervereit, mely törökországi IP-címről történt, és melyet a tunéziai iszlamista hekkercsoport, a Fallaga Team vállalt magára – írta pénteki közleményében a radikális televízió.Ezzel állhattak bosszút azért, mert az akkor még a médiumnak dolgozó László Petra migránst bántalmazott Röszkénél. Az operatőr azóta tettéért elnézést kért, és ahogy az N1 is írta, már egyértelműsítették, hogy egykori kollégájuk tettét a szerkesztőség is elítéli, munkaviszonyát pedig a videó nyilvánosságra kerülését követően azonnali hatállyal megszüntették. Azóta a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki.A közlemény szerint mindezek ellenére az eset óta több tucat életveszélyes fenyegetést kaptak, volt operatőrük fejére vérdíjat tűztek ki, őket pedig szerkesztőségük felrobbantásával és családjaik kiirtásával is megfenyegették. Mint írták, a hekkerek törölték az oldal teljes tartalmát, archívumát és az N1TV levelezését is. A médium honlapjának jelenlegi állapotáról videót is csatoltak, íme:
Iszlamisták álltak bosszút a migránsok megrúgásáért
Éjszaka csaptak le a László Petrát korábban foglalkoztató jobbikos Nemzeti 1 TV-re a tunéziai hekkerek.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!