Jóváhagyták a Corvinus három karának elcsatolását

Azt próbálják elérni, hogy az integráció ne tanév közben valósuljon meg.

MTI
2015. 09. 09. 11:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szilágyi Kinga, a BCE oktatója a pesti campus előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a miniszter rögtön a megbeszélés elején rögzítette, hogy a döntés megszületett, a három kar integrációja eldöntött tény. Innentől arról tárgyalhatnak – és ebben a segítségét ígérte –, hogy az integráció minél simábban valósuljon meg – idézte a minisztert.Most legalább annyit szeretnének elérni, hogy ne a tanév közben, ne január 1-jétől történjen az elcsatolás – közölte Szilágyi Kinga.A Corvinus szétdarabolása ügyében hiába kértek az egyetem érintett karainak dékánjai valódi tárgyalást a minisztertől. A szerda reggeli megbeszélésen ehelyett csak bejelentést kaptak. Balog Zoltán azzal kezdte a találkozót, hogy a döntés az egyetem szétdarabolásáról már megszületett, meg sem várva az egyetemi szenátus véleményét. Nem véletlenül félt a miniszter az egyetem autonóm véleményétől, délben ugyanis a Corvinus szenátusa elutasította az egyetem szétdarabolását.A tiltakozók szerint a minisztérium szétdarabolás melletti egyetlen érve rég megbukott: az „agrárképzések integrációja” semmiképp sem tud megvalósulni, mert a gödöllői Szent István Egyetemből éppen kiválik az Állatorvos-tudományi Kar. A felsőoktatás és az agrár-felsőoktatás problémáit az előző években elvett források visszaadása oldaná meg, nem pedig a szakmailag megalapozatlan, egyoldalú átalakítások.A BCE elutasítja a szétdarabolást, ezért felszólítják Balog Zoltán minisztert, hogy tartsa tiszteletben a szenátus szerdai döntését. Mint írták, az ülésen a döntően a pesti karok hallgatóit képviselő diákszervezeti tanács képviselői is az egység mellett szólaltak fel. A nyilvános szenátusi ülésen kizárólag az egyetem egyben maradása melletti érvek hangoztak el – olvasható a közleményben.A felsőoktatási államtitkárság a nap folyamán azt közölte az MTI-vel, hogy a BCE budai campusa önállóságának és autonómiájának megőrzése és erősítése a fenntartó Emberi Erőforrások Minisztériumának célja. A szerda reggeli egyeztetésről rögzítették: azon a fenntartó miniszter jelezte, hogy a felsőoktatási államtitkárság integrációs javaslatát támogatja.Vonulásos tüntetésen tiltakoztak hallgatók és oktatók a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) budai campusának a gödöllői Szent István Egyetemhez tervezett csatolása ellen kedden este a fővárosban. A tiltakozók – akiknek létszáma a szervezők becslése szerint meghaladta az ezret – a budai campus Villányi úti épületegyüttesénél gyülekeztek, ahol Fodor Marietta, a Corvinus egyetem élelmiszertudományi karának tanára azt mondta: nem látnak szakmai érveket és indokokat a tervezett változtatások mögött. A campus bejáratánál aláírásgyűjtő pultokat is állítottak, ahol a diákok a „rendszerbontó népszavazást” támogathatták.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.