László Petra korábbi, portálunknak eljuttatott levelét változtatás nélkül közöltük, itt olvashatják. Most sem teszünk másképp, íme az operatőr férje által küldött kiegészítés:„Nehéz pontosan fogalmazni egy olyan helyzetben, amikor egy ember egész eddigi élete dől romba. Úgy gondoltam, hogy a »sajnálom és megbántam« világos megfogalmazása annak, amit most érzek egy öntudatlan, félelem szülte pánikreakció miatt. De talán ez még pontosabban kifejezi azt, amit most érzek: ŐSZINTÉN BOCSÁNATOT KÉREK A TÖRTÉNTEK MIATT AZ ÉRINTETTEKTŐL!László Petra”László Petra kedden gáncsolt el egy gyermekével futó migránst Röszkénél, két másik emberbe – köztük egy gyerekbe – pedig belerúgott. Kisberk Szabolcs, a televízió főszerkesztője közleményben adta hírül, hogy azonnali hatállyal elbocsátották Lászlót, mivel elfogadhatatlanul viselkedett. „Az ügyet részünkről lezártnak tekintjük” – tette hozzá Kisberk.A bocsánatkérés és az operatőr elbocsátása ellenére a kedélyek nem csitultak. Csütörtök éjszaka hackertámadás érte a Nemzeti 1 Televízió oldalát és szervereit, mely törökországi IP-címről történt, és melyet a tunéziai iszlamista hackercsoport, a Fallaga Team vállalt magára – írta pénteki közleményében a radikális televízió. A közlemény szerint több tucat életveszélyes fenyegetést kaptak, volt operatőrük fejére vérdíjat tűztek ki, őket pedig szerkesztőségük felrobbantásával és családjaik kiirtásával is megfenyegették.
László Petra újra megszólalt
Az N1TV Röszkénél rugdosódó korábbi operatőre őszintén bocsánatot kér minden érintettől.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!