Magyar–román: két ultra felfüggesztettet kapott

Újabb két embert állítottak bíróság elé gyorsított eljárásban.

MTI
2015. 09. 11. 15:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fővárosi Főügyészség pénteki közleményében azt írta, a vád szerint a két – 24 és 49 éves – férfi tagja volt a rendőröket támadó csoportnak, ők is köveket, illetve egyikük hanggránátot is dobott a rendőrök felé.

A két férfit csoportosan és felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak miatt gyorsított eljárásban állították bíróság elé. A Pesti Központi Kerületi Bíróság az ügyészi indítvány alapján mind a két vádlottat bűnösnek mondta ki és két év börtönbüntetésre ítélte, négy év próbaidőre felfüggesztve. Mindkettejüket három évre eltiltották a sportrendezvények látogatásától. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztésért fellebbezett.

A rendőrség szeptember 7-én azt közölte, összesen százhúsz embert keresnek a labdarúgó-mérkőzés előtt a belvárosban történt garázdaság miatt. A közlemény szerint a BRFK „csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt” indított eljárást.

A gól nélküli döntetlennel végződött pénteki Eb-selejtező során több atrocitás történt a környéken. A zavargásokat nem sokkal éjfél után sikerült felszámolni a budapesti Groupama Arénánál. A mérkőzés előtt alatt és utána is egy 1500-2000 fős csoport tagjai rendszeresen és tartósan támadták a biztosításban részt vevő rendőröket. Üvegeket, pirotechnikai eszközöket, köveket és a földből kitépett közlekedési jelzőoszlopokat dobáltak feléjük.

A rendőrség szombatra virradó éjszaka 51 ember állított elő a rendbontások miatt. A történtek során a szurkolók és a rendőrök közül összesen 38-an sérültek meg. A Fővárosi Főügyészség hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy három embert letöltendő, kettőt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság a Magyarország–Románia labdarúgó-mérkőzés előtt, alatt és után rendőrökre támadók ügyeiben. Továbbá valamennyiüket határozott időre eltiltották a sportrendezvények látogatásától.

Korábban a Pesti Központi Kerületi Bíróság öt vádlottat bűnösnek mondott ki. Három vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetést szabott ki, ezek időtartamát 2 évben, 2 év 6 hónapban, illetve 3 év 4 hónapban állapította meg. További két embert a bíróság 2-2 év börtönbüntetésre ítélt, ezek végrehajtását 5-5 év próbaidőre felfüggesztette.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.