A közleményben azt írták, hogy az OBH a Szegedi Törvényszék megnövekedett feladatainak ellátásához nemcsak a szükséges személyi feltételeket, hanem a tárgyi eszközöket is folyamatosan biztosítja.A Szegedi Törvényszék munkáját mintegy 130 bíró segíti majd kirendeléssel: a Gyulai Törvényszékről kettő, a Szolnoki Törvényszékről pedig három bíró már szeptember 15-étől munkába áll Szegeden, míg a többiek – szükség esetén – negyvenes turnusokban váltják egymást. Az egyes törvényszékek és ítélőtáblák elnökei 90 bírósági titkárt és 245 bírósági tisztviselőt is kirendelnek a várható válsághelyzet kezelésére – írták. A kirendelt bírák és a titkárok egy része a többletfeladatokat saját munkája mellett látja el.Az OBH közleményében hangsúlyozta: a Szegedi Törvényszék gondoskodik elegendő hivatali ügyintézőről és megfelelő tárgyalótermek kialakításáról, hogy méltó körülmények között fogadhassák az ügyfeleket. A jogszabályi rendelkezés alapján a bíróságoknak a határzár jogellenes átlépésével, megrongálásával és építésének akadályozásával kapcsolatos büntetőügyeket minden más büntetőeljárást megelőzően kell lefolytatniuk – emlékeztettek. Az új típusú ügyek száma nagyban függ attól, hányan kísérlik meg a határon az említett cselekmények elkövetését, valamint attól, hogy a bevándorlási hivatal határozatai után mennyi ügy kerül majd bírósági szakba.A megnövekedett ügyérkezés jelenleg a Szegedi Járásbíróság büntető ügyszakát és a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság közigazgatási ügyszakát érintheti kiemelten – írták.A Szegedi Járásbíróságon – ha az ügyérkezés ezt szükségessé teszi – a bírák hétköznapokon 8 órától 18 óráig meghosszabbított munkarendben, szombaton és vasárnap pedig 8 órától 16 óráig tárgyalnak majd. A közigazgatási ügyszakban lefolytatandó felülvizsgálati eljárásoknál – ha személyes meghallgatásra van szükség – a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság épületét „kép- és hangfelvétel továbbítására alkalmas” eszközzel kötik össze az OBH által tranzitzónáknak nevezett áteresztőpontokon kialakított meghallgatószobákkal.A bírósági szervezetrendszer egésze, azon belül pedig a jelen pillanatban többletfeladatok ellátásával megbízott Szegedi Törvényszék is folyamatosan és megfeszített erőkkel dolgozik azon, hogy a módosító törvény hatálybalépésétől kezdődően biztosítsa a szervezetre háruló többletfeladatok maradéktalan ellátását, az időszerű és magas színvonalú ítélkezést – áll a közleményben.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.