Naponta ezer kattintás a csődvédelmi honlapon

Jelentős az érdeklődés a családi csődvédelem iránt – mondta Rétvári Bence az MTI-nek.

MTI
2015. 09. 10. 7:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánypárti politikus tájékoztatása szerint az első öt napban mintegy ötezer kattintást regisztráltak a csodvedelem.gov.hu oldalon, ebben vannak visszatérő és új érdeklődők is, az új érdeklődők aránya a fenti szám kétharmada. A dokumentum tényleges beadásáról a főhitelezőktől kapott információ alapján lehet majd beszámolni – jelezte. Közölte: a területi családi csődvédelmi szolgálatoknál is folyamatos az érdeklődés. Személyesen és telefonon is több százan érdeklődtek.

Hozzátette: a kitöltendő nyomtatványok ugyan elsőre nagyon vaskosnak tűnnek, de mivel csak az érintettre vonatkozó részeket kell kitölteni benne, ezért gyorsan lehet haladni. Például a jövedelmi jogcímek lehetősége a kérelmen csaknem ötven, de általában mindenkinek csak egy-két forrásból van jövedelme, elég azokat a részeket kitölteni – mondta a kormánypárti politikus, aki javasolta, mindenki minél előbb keresse meg főhitelezőjét, hogy az eljárás elindulhasson.

Kitért arra is: azoknak kell elsők között, október végéig benyújtani a kérelmet, akik forintosított devizahitellel rendelkeznek. A területi családi csődvédelmi szolgálatok, melyek a kormányhivatalokban találhatók, készséggel segítenek minden krízisben levőnek. Az első családi csődvédelmi eljárás Csongrád megyében indult.

Elmondása szerint száz kormánytisztviselőt képeztek ki, belőlük kerülnek ki a családi vagyonfelügyelők. A képzéseket az Igazságügyi Minisztérium és az Igazságügyi Hivatal közös szervezésében, a kormányhivatalokat felügyelő Miniszterelnökséggel együttműködve szervezték. A képzés egyhetes turnusokban zajlott Budapesten és más városokban augusztus 10-e és szeptember elseje között.

Ismertetése szerint a képzés alapvetően az új törvény részletes magyarázatára és a hozzá szervesen kapcsolódó polgári jogi, pénzügyi jogi, banküzemtani környezet alapos bemutatására koncentrált. A képzésben egy nap az úgynevezett technikai ismeretek elsajátítást szolgálta, a családi vagyonfelügyelők által kezelt eljárási folyamatok részletes megismertetését, bemutatta a közhiteles nyilvántartásként működő ARE (Adósságrendezési Nyilvántartás) működését és a vagyonfelügyelők munkáját segítő elektronikus ügykezelői rendszer legfontosabb elemeit.

Az Igazságügyi Minisztérium és az Igazságügyi Hivatal már tervezi az újabb képzést is, ez október végén, november elején lehet. Itt nemcsak a vagyonfelügyelők tárgyi tudását kívánják tovább növelni, hanem olyan személyiségfejlesztő oktatásban is részt fognak venni, amely a kapcsolatteremtő, konszenzusépítő képességeket javítja, és mediátori ismeretekkel is ellátja a résztvevőket. A vagyonfelügyelők folyamatos továbbképzését pedig az Igazságügyi Hivatal szervezeti egységeként működő Igazságügyi Jogakadémia fogja a jövőben ellátni – közölte Rétvári Bence.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.