Röszkéről jelentette a Hír TV tudósítója, hogy nyugodtan telt az éjszaka, jelenleg 200-250 ember várakozik a határnál. Tanácstalanul álldogálnak, nem igazán tudják, mi lesz. Mint elmondta, nem igazán jönnek Macedónia felől.A Hír Tv reggel hétkor még úgy tudta: kerítésrongálás nem történt a fokozott rendőri jelenlét miatt, a vasúti átjárót lezárták, és mikor jön a vonat, elhúzzák a kaput. Ugyanakkor a köztévé tudósítója arról adott hírt háromnegyed nyolckor, hogy már megtörtént az első rongálás: éjjel átvágták mindkét határzárat, és rongyokat tettek a NATO drótra, hogy ne sértse meg őket. 16 embert fogtak el, ők most ott várakoznak.Amennyiben nem fér fel mindenki a vonatra, indul még egy – mondta a köztévé tudósítója. A jelenleg Röszkén veszteglő szerelvény a tudósító becslése szerint hozzávetőlegesen 1600 embert képes Nyugatra szállítani.Továbbra is zárva az M1-es autópálya a hegyeshalmi határátlépési pontnál, a forgalmat a rendőrség tereli – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya kedd reggel az MTI-t. A forgalmat – ahogy hétfőn is – a 165-ös kilométernél Rajka felé az M15-ös autóútra terelik. Felhívták a figyelmet, hogy aki Ausztriába szeretne utazni, válassza a jánossomorjai vagy a soproni határátlépési pontokat.Közben éjszaka megszűnt a hétfőn kialakult torlódás az M15-ös autóúton, de a kamionok a Szlovákiában elrendelt, szeptember 15-én este tíz óráig tartó kamionstop miatt nem léphetik át a szlovák–magyar határt. A rendőrség hétfő délután óta tereli az autókat az M1-es autópálya 165-ös kilométernél az M15-ös autóútra, miután az osztrák hatóságok hétfőn 13 óra 50 perctől mindkét irányban lezárták a sztrádát Hegyeshalomnál a menekültáradat miatt.
Röszkén 200-250 migráns várakozik, nyugodt a helyzet
Megtörtént az első kerítésrongálás, tizenhat embert elfogtak.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!