Továbbra is erős a kormánypártok támogatottsága

A Fidesz–KDNP táborának támogatottsága augusztusban 29 százalékos volt.

MTI
2015. 09. 09. 16:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az augusztus 14. és 19. között, ezer ember telefonos megkérdezésével végzett reprezentatív felmérés szerint - amelynek eredményét a véleménykutató szerdán küldte el az MTI-nek – a kormánypártok támogatottsága augusztusban a teljes népesség körében 29 százalékos volt, míg júliusban 28 százalékos.

Közleményükben azt írták: mivel az illegális bevándorlás elutasítása már júniusban is párttámogatókon átívelő „nemzeti üggyé” vált, vélhetően ennek is betudható a Fidesz-KDNP táborának tartós stabilitása.

A Jobbikkal 15 százalék szimpatizál, ami statisztikailag szintén megegyezik a júliusi 13 százalékkal. Az MSZP támogatottsága változatlanul 9, és az LMP tábora sem változott érdemben: a júliusi 4 százalék után most 5 százalék. A DK szimpatizánsi tábora változatlanul 6 százalék, ugyanakkor az Együtt és a PM is 1-1 százalékpontot gyengült, az Együtt ezzel éppen csak elérte az 1 százalékos szintet, míg a PM augusztusban nem bírt mérhető táborral. Az egyéb párttámogatók aránya 1 százalékot tesz ki.

A rejtőzködők és nem szavazók összességében a teljes népesség 34 százalékát teszik ki, érdemi elmozdulás e téren sem volt – derül ki a Heti Válasz számára készített felmérésből.

A potenciális szavazókat vizsgálva a Fidesz-KDNP támogatottsága 40, a Jobbiké 26, az MSZP-é 10, a DK-é 13, az LMP-é 7 százalék, az Együtt támogatottsága 2, ahogy az egyéb pártok potenciális szavazótábora is.

Közleményük szerint az, hogy a DK potenciális szavazói tábora nagyobb, mint a szocialistáké, a DK szimpatizánsainak magasabb, míg az MSZP-támogatók alacsonyabb aktivitásáról tanúskodik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.