Vasutak biztosítóberendezés nélkül

Több ezer kilométernyi vonalon nincs a rendszer kiépítve. Három gyanúsítottja van már az augusztusi balesetnek.

Sütő Dániel
2015. 09. 12. 5:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Államvasutak (MÁV) Zrt. Kommunikációs Igazgatósága lapunkat arról tájékoztatta, hogy a vasúttársaság vizsgálata és a kárfelmérés is még folyamatban van. Így egyelőre nem tudni bővebbet arról, hogy mekkora kár keletkezett a két motorvonat ütközésekor. A két vonat útvonalának eredetileg Nógrádkövesd megállónál kellett volna kereszteznie egymást, az Aszódról Balassagyarmat irányába közlekedő szerelvény azonban 18 perc késésben volt. Így Acsa-Erdőkürtnél keresztezték volna egymás útját a járatok, és az elsőként az állomásra érő vonatnak be kellett volna várnia a másikat. Ám az Aszódról Balassagyarmatra tartó vonat továbbhaladt, majd nyílt pályán szembekerült és összeütközött a másik szerelvénnyel.A MÁV Zrt. megkeresésünkre közölte: ennek a vonatnak a vezetőjét és a vezető jegyvizsgálóját a vizsgálat és a munkáltatói eljárás lezárásáig a munkavégzés alól felfüggesztették. A baleset vizsgálatának megkezdését követően már aznap, augusztus 16-án tudni lehetett, hogy az említett Aszód– Balassagyarmat vonalon, Acsa-Erdőkürt és Nógrádkövesd megállók között nincsen biztosítóberendezés, sőt az is kiderült, hogy Acsa-Erdőkürt állomáson nincs forgalmi szolgálat, ezért nem volt olyan személyzet sem, amely észlelte volna, hogy az egyik vonat hamarabb indult el. Rákérdeztünk a MÁV-nál, hogy az országban még hány helyen nincsen biztosítóberendezés. Megkeresésünkre azt közölték, hogy összesen „3710 kilométeren nincs ellenmenet-biztosítás kiépítve”, egyúttal hozzátették, hogy „ezek jellemzően a kisebb forgalmú mellékvonalak”. A MÁV Kommunikációs Igazgatósága lapunknak küldött válaszában azt is leírta, hogy a tervek szerint az akár több hónapot igénylő javítás után visszaállítják a forgalomba a járműveket.Az MTI az M1 aktuális csatorna híradójára hivatkozva augusztus 18-án arról számolt be, hogy a rendőrség a baleset napján, még a kórházban gyanúsítottként hallgatta ki az Aszódról induló vonat vezetőjét. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság (NMRFK) lapunk megkeresésére arról számolt be, hogy közlekedésrendészeti osztályuk vasúti közlekedés tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetése miatt elrendelt nyomozás során vizsgálja a baleset körülményeit. Megtudtuk, most már nem egy, hanem három gyanúsítottja van az ügynek.„A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a balesetben összesen 26 személy sérült meg, ebből 3 személy súlyos, további 23 pedig könnyű sérülést szenvedett” – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Nágel Tamás százados, az NMRFK sajtóreferense. Hozzátette: a nyomozás során igazságügyi műszaki szakértőt is kirendeltek. Hogy a gyanúsítottak pontosan kik, és hogy milyen munkát is végeztek a vasútnál, arról az információs törvényre hivatkozva a rendőrség nem tudott tájékoztatást adni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.