Cserébe az SZDSZ jelölhetett köztársasági elnököt, ám Göncz Árpádot bizalmi alapon valójában Antall József választotta ki. Megválasztása volt az első és egyetlen alkalom, amikor a pártok csaknem teljes konszenzusa emelt valakit legfőbb közjogi méltósággá.
Amilyen szép volt a kezdet, olyan ellentmondásos lett a folytatás. Göncz Árpád egyre inkább pártos elnökké vált, aki talán nem belső indíttatásból, hanem mások hatására az Antall-kormány ellensúlyaként kezdett szerepelni, amivel viszont feszegette a módosított alkotmány által kijelölt határokat. Szomorú történet az Antall József és Göncz Árpád közötti bizalom szétporladása, ami az 1990. októberi taxisblokád idején kezdődhetett.
Miközben a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság az MDF-kormánnyal való jogvitákat – médiavezetők kinevezése, a hadsereg irányítása – rendre az államfő kárára rendezte, a közvélemény túlnyomó része egyértelműen mögé állt. Az új kormány megalakulását követő csalódás, ami lassan kiterjedt az egész rendszerváltásra, a politikai elitre, megkímélte Göncz Árpádot, aki sokáig biztosan vezette a népszerűségi listákat. Plebejus, a formaságokra nem adó személyisége – hívei egyszerűen Árpi bácsinak nevezték –, e sorok írója által is tapasztalt, olykor zavarba ejtő közvetlensége kivonta őt a döntések felelősségét cipelő politikusok kasztjából. Az akkor nyomasztó túlsúlyban lévő balliberális sajtó és a személyét ma is kiemelt tisztelettel övező véleményformáló elit a könnyű népszerűség útjára terelte.
Nem tudom, hogyan élte meg, hogy éppen azok körében lett egyre népszerűtlenebb, akik korábban a bajtársai voltak. Emlékezetes kifütyülése 1992. október 23-án jelentős részben azon ’56-osok, a kommunista rendszer kárvallottjai elégedetlenségét jelezte, akik nem értették, miért nem támogatja az egykori elítélt a kormány igazságtételi törekvéseit. Új barátokat is szerzett az 1990-ben őt még inkább elutasító szocialisták személyében, akik szavazataikkal biztosították újraválasztását 1995-ben az Országgyűlésben. A kétharmados többséggel rendelkező Horn-kormány idején már nem igyekezett ellensúlyt képezni a végrehajtó hatalommal szemben, a legfájóbb tévedése a Bokros-csomag aláírása volt, amelynek számos rendelkezése akadt fenn aztán az Alkotmánybíróság szűrőjén. Az 1994 előtti időszak harcosságához képest feltűnő passzivitása 1998 után, az Orbán-kormány idején is megmaradt. 2000-ben, második ciklusát kitöltve távozott az elnöki székből, azután már nem vállalt aktív szerepet a politikai életben.
