Egyre többen a neten néznek ügyvéd után

A lakosság döntő része ismerősök ajánlása alapján keres ügyvédet, ám ez alól kivétel a 18–24 éves korosztály.

MTI
2015. 10. 01. 6:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A cég az MTI-hez eljuttatott közleményében idézi a Moses & Rooth ügyvédi iroda és a Blumenthal kutatócég 2015-ös felmérését, amely az Egyesült Államokban készült, de a benne felvázolt trendek álláspontjuk szerint jellemzik a magyar piacot is.

A felmérésben 1500 olyan emberrel készítettek interjút, aki a közelmúltban bízott meg ügyvédet. A válaszok alapján a lakosság döntő része ismerősök ajánlása alapján keres ügyvédet, ám ez alól kivétel a 18–24 éves korosztály – az úgynevezett Y és Z generáció –, valamint az átlagon felül keresők köre, akik jellemezően inkább a neten tájékozódnak, ha jogi problémájuk akad.

Egy másik, a LexisNexis által 2013-ban készített felmérés azt állapította meg, hogy az emberek 76 százaléka használ netes keresést az ügyvédválasztás folyamán. Ez nem zárja ki, hogy a barátok-ismerősök tanácsa meghatározó a folyamatban, mivel a világháló mellett 73 százalékuk igénybe vette az ajánlásukat is – ismerteti a Pro/Lawyer Consulting.

A felmérés alapján a válaszadók először is az interneten tájékozódnak jogi problémájukról, így döntenek arról, hogy egyáltalán érdemes-e ügyvédhez fordulniuk. A második lépésben az ügyvédkeresés során a neten a keresőmotorok után az ügyvédi listákra, az ügyvédportálokra, jogi blogokra, közösségimédia-oldalakra és az ügyvédek saját honlapjára fókuszálnak. Miután úgy érzik, hogy ajánlás vagy netes keresés alapján megtalálták a megfelelő ügyvédet, következik a validálás folyamata. A felmérés alapján a leendő ügyfelek 53 százaléka sajtónyilatkozatok, cikkek, bármilyen neten fellelhető információ alapján vizsgálja az ügyvéd szakmai hozzáértését, és csak ez után következik a kiválasztás. A Pro/Lawyer Consulting tapasztalatai szerint ugyanezek a tendenciák figyelhetők meg Magyarországon is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.