Fekete lovag lesz a mulatós feltalálójából

A zenésszel és párjával a magyar rendőrségről, az ORÖ-ről és a karitatív tevékenységről is beszélgettünk.

Mindketten vallják, hogy elfogadnak minden vallást, kisebbséget, és tiszteletben tartják más meggyőződését is. Mindezt igazolja az a stúdió is, ahol a beszélgetésünk zajlik. Egy zalaegerszegi panelházban vagyunk, az asztalon a tavalyi Zámbó Jimmy-díj mellett ott a tavalyelőtti Toleranciadíj, amelyet egy homoszexuális-szervezettől kapott a pár. A lilára festett falakról pedig nemcsak egy bagoly néz le ránk, ott van a történelmi Magyarország térképe is.

Nem véletlenül: a Miki és Erzsi által működtetett internetes Mercy rádió ugyanis kizárólag magyar zenét játszik, és mivel ők közvetítik a magyarok világtalálkozóját is, mindenhol van hallgatójuk, az Egyesült Államokban ugyanúgy, mint a határon túli magyarlakta vidékeken. Láthatóan erre a legbüszkébbek mind a ketten. Pontosabban arra, hogy a francia köszönöm szóról elnevezett adó csatornája még egy karitatív szövetségnek is a neve, amely már több mint baráti társaság.

Miki az autómentő sárga angyalhoz hasonlítja a közösséget, természetesen ők lerobbant kocsik helyett bajba jutott embereknek segítenek. Például annak a kis, Zala megyei falunak, ahol közös szemétszedés és kúttisztítás után újra iható lett a víz. „Történik ez itt, a Nyugat-Dunántúlon. Elképesztő, nem?” Az. Ahogyan az is, hogy tizennyolc kilométerre a magyar határtól elterülő, romániai kis faluban akkor cserélték le a nyílászáróként funkcionáló fóliákat, amikor Mikiék leselejtezett üvegablakokat vittek nekik.

Erzsike többször is elmondja, noha mindenkire igyekeznek odafigyelni, hogyha karitatív tevékenységről van szó, a gyerekek náluk is elsőbbséget élveznek. Ezért is esett nekik rosszul, amikor egy felvidéki fellépésükön, ahol három beteg gyermeknek gyűjtöttek, tudtukon kívül fellépett több politikus, és persze ha már ott voltak, mindjárt kampányolni is kezdtek. Mikiék következetesen nem említik a pártokat, és a hazai felhozatallal is így vannak: minden politikai erő programjában találnak valami szimpatikusat, de az már nagyon nem tetszik nekik, amit a frakciófegyelem csinál az egyes képviselők gerincével.

Miki már csak tudja: a közeli Bakon és Zalaegerszegen is dolgozott a kisebbségi önkormányzatnál, de elege lett abból, hogy felülről ékezett parancsok miatt nem tudta betartani választóinak tett ígéreteit, ezért, ahogy ő fogalmaz: juttatások nélküli politikai nyugdíjba vonult. Ezt egyébként annyira komolyan veszi, hogy a névváltásról tudomást sem véve következetesen OCÖ-nek nevezi az ORÖ-t.

Egyébként pedig a roma helyett a mindennapi nyelvben a cigányt használja, mert úgy van vele, hogy „A társadalom úgyis azt gondol rólunk, amit akar, akkor pedig nem mindegy, hogy melyik szót használjuk?” Hozzáteszi azért, hogy nyilván szövegkörnyezettől is függ, melyik szó a szerencsésebb, de gesztikulációjából látszik, hogy nem ez a legfontosabb kérdés számára. Az már inkább, hogy a környékbeli cigány srácok egyfajta példaképként tekintenek rá. Erzsike adja meg a választ, hogy miért: iskolázott, munkája van, zenél és sikeres. Mikinek viszont nem voltak példaképei, és sztár sem akart lenni. Céljai voltak: bekerülni a televízióba és lemezt készíteni. Mindkettőt nagyon hamar elérte.

Utóbbi az érdekesebb, ugyanis 1989-ben a Pillem, pillem volt az első lemez, amelynek dalaiban ötvöződött a cigány dallamvilág és a diszkó. Magyarul ez a lemez volt a ma mindenhonnan szóló mulatós előfutára. Bizonyos Galambos Lajos adta ki, a kor szokásainak megfelelően természetesen kazettán. De Mikit már nem ismeri meg Lagzi Lajcsi, a köszönését sem fogadja. Pedig sokat dolgoztak együtt, Miki még arra is emlékszik, amikor Lajcsi először mutatta neki Bódi Guszti dalait. A trombitás el volt ájulva a mulatós hangszerelésben előadott Máté Péter-slágerektől. Később pedig Miki nézett nagyot, amikor Bódi saját dalaként tüntette fel több helyen az ő szerzeményét, de aztán megegyeztek. „Papírom volt róla, hogy enyém a dal, Guszti nem tehetett másként.”

Kis Grófo, akinek plakátja épp a stúdió előtti villanyoszlopra van kiragasztva, viszont viselkedhetne másképp Miki szerint. „Csak a buli és az alkohol, erről szólnak a számai” – szól az intés, amiből jut Gáspár Győzőnek is. Talán meglepő, de a celeb a rossz ragozása miatt részesül feddésben. Folyamatosan arról beszél ugyanis, hogy mi hogy van „nálunk, romáknál”, miközben Miki szerint Győzikéék szokásai közel sem biztos, hogy más cigány családnál is érvényben vannak. Ott vannak például az elképesztő pénzszórással kísért, bérlimuzinos cigánylagzik. Miki egyszer zenélt ilyen menyegzőn, de nem bírta elviselni, hogy őt egy-két alkoholmámoros folyamatosan megalázza, szolgaként, bérmuzsikásként tekintsen rá. Valahol megérti ő is ezt a fényűző költekezést, legalábbis a saját példájából eredeztetve sejti, hogy honnan ez a rongyrázás iránti vágy. Ez a szó szerinti kisebbségi komplexus.

Mikinek például már akkor is Porschéja volt Németországban, amikor nagyon jól tudta, hogy nem gazdaságos fenntartani egy ilyen kocsit. De ez volt a reakciója arra, hogy őt odakint csak addig becsülték meg, amíg a színpadon volt a Srí Lanka-i zenésztársaival. Ahogy lelépett, onnantól kezdve ő már csak egy sötét bőrű, fekete hajú „Ausländer” volt, semmi több. Nyolc évig élt kint, úgyhogy tud beszélni arról, hogy milyen is volt a török vendégmunkások integrációja és hogy a most zajló népvándorlást követően mi vár Európára. Pontosabban tudna beszélni, de inkább egy Németországban élő öreg török gondolatait osztja meg: aki nem vitte semmire Törökországban, az nem fog előbbre jutni Németországban sem.

A beszélgetés végén visszatérünk Máltára. „Én leszek a fekete lovag, ha hazajövünk” – mondja Miki jóízűen nevetve. Rákérdezünk, hogy csak nem a Gyaloggaloppból kölcsönözte-e a titulust. De nem, arra sem emlékszik, mikor nézett utoljára tévét. Nincs rá ideje. Az interjú elkészülte után is szalad a szomszéd stúdióba. Mese nincs. Adása van a rádióban.