Vádat emeltek az embercsempész bűnszervezet tagjai ellen

Legalább 47 alkalommal szervezték meg migránsok, összesen minimum 136 ember külföldre juttatását.

MTI
2015. 10. 28. 12:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hat év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Járásbíróság szerdán egy tunéziai férfit, aki májusban egy furgonba zsúfolva 38 migránst próbált a magyar–szerb zöldhatár közeléből Ausztriába csempészni. Az Olaszországban élő, negyvenéves férfit vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva, a sértettek sanyargatásával, társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság és tíz évre kiutasította Magyarország területéről.

A férfi május közepén érkezett Magyarországra, megbízójával – aki 500-1000 eurót ígért a fuvarért – Budapesten találkozott. Egy furgont, mobiltelefont, GPS-készüléket kapott, majd a járművel május 27-én a magyar–szerb határ közelébe, Domaszékre hajtott. Az előre egyeztetett helyen megállt, ahol 38, a zöldhatáron egy másik embercsempész által átkísért migráns beszállt a járműbe.

A furgon 12 köbméteres rakterében semmilyen szellőzés nem volt, a felnőttek összezsúfolva utaztak, amíg néhány kilométer múlva a rendőrök meg nem állították az autót. A levegőtlen, sötét helyen – tanúvallomásuk szerint – az utasokban már néhány perc alatt halálfélelem alakult ki, egyikőjük úgy fogalmazott: „Biztos nem bírtuk volna ki az utat így.”

A szakértői vélemény szerint az utasok az oxigénhiány és a magas szén-dioxid-koncentráció miatt másfél óra után életveszélyes helyzetbe kerülhettek volna. A vádlott a bíróság előtt megtagadta a vallomást, de az utolsó szó jogán szólva elismerte bűnösségét és azt mondta, megbánta tettét. Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentett be, így a döntés nem jogerős.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.