A párizsi terrortámadás óta szemmel láthatóan idehaza is gyanakvóbbak az emberek. Főleg a buszok, metrók, villamosok utasaira pillantva tűnik fel, hogy sokan aggódva figyelik a keletről érkezetteket – függetlenül attól: migránsok, menekültek vagy turisták-e; tegnap érkeztek, vagy évtizedekkel ezelőtt. Mások odaszólogatnak, esetleg beintenek „azoknak az araboknak”. Megtörtént ez például vasárnap késő este is, amikor a magyar–norvég után néhány szurkoló először egy muszlim pár láttán fennhangon hirdetni kezdte: ez keresztény ország, itt nincs helye a turbános-fejkendős népségnek.
Szombaton pedig annak voltunk szemtanúi, hogy egy sportosan öltözött, negyvenes évei közepén járó hátizsákos férfi jelenléte okozott némi riadalmat egy buszon. Az illető jellegzetes fejfedőt viselt, és hatalmas fekete szakáll díszítette az arcát. Afganisztánban készült videofelvételeken, fotókon láthatunk már hasonlót, s bizonyára éppen ezért az utasok nyomban félrehúzódtak tőle, amint felszállt. Kollégánk ellenben megszólította. Ekkor kiderült: meglehetősen jól beszél magyarul, mivel húsz éve él hazánkban. Ahmed a kérdésekre elmondta: már többen megkérdezték, hogy mit visz a hátizsákjában, és bárkinek megmutatja, akit érdekel. Hozzátette: megérti, hogy így tekintenek rá a magyarok, maga is mélységesen elítéli, hogy Allah nevében öltek Párizsban.
A hazánkban élő közel- és közép-keletiek többsége hasonló megértést tanúsít. Egy libanoni– magyar fiatal, Juszef sajátos helyzetben van, mivel vegyes házasságból született, és keresztény. Családja az iszlamisták elől menekült el valaha a cédrusok országából.
– A vonásaim miatt ránézésre ritkán jut eszébe bárkinek, hogy „learabozzon”. Egyedül az akcentusom árul el. Szóval, amikor a gimnáziumban kinyitottam a számat, rögtön megkérdezték: honnan jöttél? Én elmondtam, aztán jött a megdöbbenés, majd a sok kérdés a nőkről, az étkezési szokásokról stb. – idézte fel középiskolai élményét a fiatal férfi. Mint mondta: az előítéleteket nem Párizs szülte.
– Az emberek fejében a Közel-Kelet összekapcsolódik mindenféle torz képzettel, mivel nincsenek mélyebb ismereteik a régió történetéről és kultúrájáról. Ezért amíg meg nem ismernek, addig méricskélnek, furcsán néznek rám, de ez szerencsére sosem volt sértő. Ráadásul az egyetem után az állásinterjúkon már semmiféle diszkriminációval nem találkoztam – magyarázta Juszef, majd leszögezte: hibának tartja, hogy egyes politikusok és publicisták, legutóbb például egyes publicisták az összes muszlimot egy kalap alá veszik. – Ez óriási ostobaság. A muszlimokat és az iszlamistákat nem szabad egy kalap alá venni, mert ezzel a terroristák malmára hajtjuk a vizet. Ez a fajta politika megosztottsághoz, Európa destabilizálásához vezet – szögezte le a libanoni–magyar férfi.
Juszef hozzátette: szerinte Párizs után meg kell erősíteni a hatóságokat, különösen a titkosszolgálatokat, ami persze azt jelenti, hogy a szabadságunkból feláldozunk valamennyit a biztonságunk oltárán. Hasonlóan fontosnak tartotta a közös európai gyökerek, a hagyományok, a keresztény tradíció hangsúlyozását, amelyek alapján a kontinens nemzetei összefoghatnának, megerősödhetnének végre.
Az afgán Musztafa és családja szintén a terror elől menekült Magyarországra tizenöt évvel ezelőtt. A libanoni–magyar férfival szemben róla ordít, hogy „nem idevalósi”. – Érdekes, hogy szinte soha, sem az egyetemen, a kommunikáció szakon, sem korábban nem éreztem, hogy bárkinek baja lenne velem. Néhány hónapja viszont minden megváltozott. Amikor a migránsok elkezdtek nagyobb számban Magyarországra érkezni, a kormány felhergelte az embereket, és ez ránk ütött viszsza. Ránk, akik itt élünk. Rám, aki együtt drukkoltam vasárnap a barátaimmal a magyar csapatnak, és aki ezt az országot tartom a hazámnak – fakadt ki a húszas éveiben járó fiatal.
Musztafa elmondása szerint nagyon bántja, hogy az utóbbi időben olyan emberek is elfordultak tőle, akikkel együtt nőtt föl. A származása és a vallása először a migránsok, most pedig az iszlamista merénylők miatt tette őt a többségi nemzethez tartozók céltáblájává. – Én megértem az indulatokat. Az európai emberek félnek, de higgyék el nekem, mi, akik láttuk Afganisztánban, hogy ezek mire képesek, mi még jobban félünk – mutatott rá az afgán férfi, aki azt is elárulta: a párizsi mészárlás óta ő is mindenre és mindenkire sokkal jobban figyel. Az viszont megnyugtatja, amikor járőröző rendőröket, katonákat lát, mivel olyankor érzi: vigyáznak rá.
