A beszélgetést vezető Hadas Miklós szociológus elmondta: a „közszociológiai műhely” lényege, hogy nem csak beszélnek, hanem tenni is akarnak, jelesül most az MLSZ-nek segíteni abban, hogy integrálja és saját javára felhasználja a hátrányos helyzetben, illetve régiókban élőket.
Az eseményen Maka „Csoki” István, a Máltai Szeretetszolgálat teremlabdarúgó-edző szociális munkása, kollégája, Tóth Keve, Lugosi Zoltán, a Zagyvapálfalvai ISE edzője és a Polgár Alapítvány Futball tehetségmentő programjának vezetője, Szőke Zsuzsanna mutatkozott be. Beszámoltak sikereikről, ötleteltek, panaszkodtak, vitáztak, egyszóval társadalmi párbeszédet folytattak az MLSZ képviselőivel és más civilekkel. Aktív sztárfocistának pedig ott volt a szintén hátrányos helyzetből NB I-es csapatig jutott Sárközi Tamás.
Lugosi Zoltán B licences futballedző a Salgótarján komoly cigány kisebbséggel rendelkező zagyvapálfalvi városrészében alapította meg a Zagyvapátfalvai ISE-t (ZISE). Úgy érezte ugyanis, hogy a jómódban élő magyar fiúkból, akiket Budapesten edzett, hiányzik a tűz, amelyet viszont látott a mindig a pályán található, mindenkinél jobban és ügyesebben focizó roma barátainál. A grundon, a szilánkos salakpályán is lelkesen játszó zagyvapálfalvi romáknál elbűvölte, hogy
öttől nyolcvanéves korig mindenki rúgja a bőrt.
Lugosi egy meglepő általánosítást is megengedett magának, jelesül hogy a romáknak sokszor előnyösebb a fizikumuk, mint a magyaroknak (itt valószínűleg a nem roma magyarokra gondolt). Azóta U7-es, U9-es, U11-es és U16-os csapatuk is van, valamint megye 3-as osztályban játszó felnőtt és U15-ös női együttesük is.
Maka István a Jelenlét programmal érkezett Monorra, hogy szociális munkásként segítse a cigány gyerekeket a telepen. Ekkor jöttek rá, hogy mennyire szeretik a focit, hát megpróbálták őket sporttal nevelni – ennek feltétele az lett, hogy közben tanulnak is. Ehhez Maka Tóth Keve szakmai segítségét is kérte, akinek olyan működő modellt sikerült összeraknia, amelyet még másik öt helyszínen is alkalmaztak, és ma már 150-200 gyerekkel foglalkoznak.
Tóth, mint mondta, szomorúan tapasztalta, hogy a nagy akadémiák egymástól lopkodják a gyerekeket, pedig ha egy lépcsővel lejjebb lépnének, rengeteg tehetséget találnának a falvakban. Ezért is döntött Monor mellett, az szűz terület volt. Tóth Keve kiemelte: ha a tudását megfelelőképpen át tudja adni a gyerekeknek, akkor „övé az egész társaság”. A monori „franchise-rendszer” szabványosított edzéstechnikáival a hat helyszín bármelyik edzője helyettesíthető egy másikkal például betegség esetén.
Most kiutat mutathatnak a gyerekeknek a mélyszegénységből, az igazán tehetségeseket pedig együtt versenyeztetik. Így jött létre a kis máltais válogatott, amely országos versenyeken is megállja a helyét. Belőlük NB II-es futsallista, U17-es és U13-as csapat is kinőtt már azóta. Fél év után a Monori SE-s kisgyerekek játszottak a máltais kisgyerekekkel, és annyira megtetszett nekik a dolog, hogy volt, aki azon nyomban át is jelentkezett. Így
az integráció fordított módon valósult meg, ma már nem csak cigányok játszanak a máltai csapatban.
Szőke Zsuzsa elmondása szerint a Polgár Alapítvánnyal a tehetséges gyerekek megmentéséért kezdett dolgozni 2009-ben. Tehetségkutató módszerekkel ezer grundfocista fiatalt mértek fel, akik közül sokan igen ígéretesnek bizonyultak, 2010-ben már vezető fociakadémiák várták őket tárt karokkal.
Szerinte a telepi, önszerveződő „családi” focicsapatok némi támogatással arra is alkalmasak lennének, hogy a helyi közösség pozitívumaival, szervezett keretek között edzhessenek, majd becsatornázódhassanak a Bozsik-programba. „Nem lehet kivilágított pályát és edzőt levinni, a közösségeket kell alkalmassá tenni arra hogy önszerveződő és önfenntartó módon elinduljanak.” Mint Szőke Zsuzsa elmondta, erre kísérletet is tettek egy borsodi kistelepülésen, az eredmény két NB I-es U19-es fiatal lett.
A résztvevők beszéltek a nehézségekről: Maka a sportegyesületté válás adminisztratív terheit emelte ki, illetve azt, hogy a társadalom azonnali változást vár el a roma közösségtől. Említette az előítéletességet is, amelyet Monoron érzett. Erről Tóth Keve is beszélt:
„Amikor fehérként megérkeztem, mindegy, mit akartam mondani, máris elutasítással kerültem szembe.”
Ugyanakkor ha a szülőket megfelelően tudta kezelni, a gyerekekkel is könnyebb volt, sőt ezek a szülők már a szomszéd gyerekeket is terelgetik a jó útra, például számon kérik, ha csavarogni mennek edzés helyett.
Az infrastruktúra Maka és Lugosi szerint is nagy gond: Monornak nincs sportcsarnoka, 70-80 kilométert kell utazniuk egy-egy bajnoki meccshez, Lugosiék pedig a mindig nyüzsgő grund helyére épült, de csak drágán kibérelhető, így mindig üres műfüves pályát kárhoztatták, valamint a túl messze lévő sportegyesület pályáját, amely szerinte
„egy fehér klub, ahol ki is nézik a roma gyerekeket”.
Panaszkodtak a taóprogramra is, amelynek keretében adókedvezményért adhatnak támogatást sportegyesületeknek: Lugosiék „utolsó zoknija” is ebből van, még egy kis edzői fizetésre is jut, de sokaknak nincs lehetőségük ilyesmire pályázni.
Problémaként felvetődött, hogy a Bozsik-program csak az oktatási intézményeket – óvodákat, iskolákat – támogatja, a civil szervezeteket nem, pedig úgy lenne esély arra, hogy színesebb társaságok is együtt focizzanak. Az ilyen önszerveződő közösségek bázisai lehetnének a magyar futballnak, de emellett fontos, hogy minél több cigány fiatal játsszon bennük.
Szóba került a szakemberhiány is. Lugosi két sokgyerekes segítő szülővel van száz-százhúsz gyerekre, míg Makáék Monoron tizennégyen vannak a pedagógusokon, pszichológusokon kívül. Lugosi Zoltánék álma, hogy közmunkaprogramban edzőként foglalkoztassák az eddig is segítő szülőket, akik munkanélküliek, így rá is érnének, s ennyi pénz pedig sokat segítene nekik is.
Szőke Zsuzsáék a munkanélküli szülőket is elkezdték képezni, céljuk, hogy ők is elindítsanak korcsoportonkénti edzéseket. Maka szerint is alkalmasak az edzői feladatokra, köszönhetően az egységes szakmai programnak. Tóth ebben nem értett egyet: mint mondta, egy edzőnek tudnia is kell, hogy mit oktat. Nem elég a Youtube-ról ellesni a dolgokat, alaposan kell ismernie a szakmát, és ehhez nem elég egy gyorstalpaló, minimum két év szükséges. A kistelepülésekre igazi edzők kellenek, akik be tudják mutatni a gyakorlatot, és tovább is látnak – mondta. Ugyanakkor Lugosi szerint a telepen sokszor egy felügyelő nagymama is nagy segítség.
Őze Tibor, a Kispest egykori edzője az MLSZ részéről ehhez hozzátette, hogy a segítőszülők számára ott lenne a tizenhat órás edzőelőképzés, ahol felmérhetik, kikből lehet valóban edző, csak a megyei sportigazgatóságon kell jelentkezni, elvégre a futball mindenkié. Lugosi ellenvetette, hogy sok helyen előre betelt már a hely.
Sárközi ehhez kapcsolódóan később azt is kifogásolta, hogy az MLSZ visszavezette az érettségi kötelezettséget az edzői licencekhez, szerinte ezzel sok tehetséges szakembert kirekesztenek. A bátonyterenyei, 21 éves focista elmondta: azt, hogy cigányként az NB I-ig eljutott onnan, ahonnan indult, a szüleinek is köszönheti, ők arra nevelték, hogy 120 százalékot kell teljesítenie. Ezért is tartja sokra a rengeteg gyerekkel foglalkozó edzők munkáját is, hiszen
„sokat kell velük dolgozni, hogy így tudjanak gondolkozni a világról, hogy elsőnek ember legyen belőlük, és csak aztán jön a futball”.
A labdarúgó elmesélte: szerény körülmények között élt és készült, a szülei egyszer a hűtőt is eladták otthon, hogy tovább maradhasson edzeni az akadémia után. Azt is mondta, hogy hiányolja az olyan programokat, melyekben a szegény, de tehetséges gyerekek kezét megfogja valaki,
mert van magyar szegény is, nem csak cigány, és közöttük is rengeteg a tehetséges.
Amikor ezt nem látta edzőinél, úgy érezte, csalódott bennük, és ekkor vette fel a kapcsolatot Maka Istvánnal, hogy ő is beszállhasson segíteni.
A Magyar Labdarúgó Szövetség képviselője, Kovács Szilveszter válaszképpen elismerte, hogy – bár a foci megújítását célzó Bozsik-programban 1350 iskola és 1150 óvoda szerepel – valóban fontos lenne a civilek bevonása is. Ugyanakkor a pedagógusokat is képzik arra, hogy a focit megszerettessék az iskolai órák keretein belül a gyerekekkel.
Persze az is kérdés, hogy milyen az együttműködés a civilek és a tanárok között. Maka elmondta, hogy vegyes élményei vannak, vannak segítőkész, illetve teljesen ignoráló potenciális partnerek is. Tóth Keve hozzátette, hogy ő fordítana a dolgon, mivel nem minden tanár alkalmas arra, hogy ennek az új kihívásnak is megfeleljen – sok tornatanár nem túl aktív, vagy épp ellenkezőleg: túl sokat szakmázik hatéveseknek –, ezért az edzőket kellene bevinni az iskolai programba. Abban egyetért Kovács Szilveszterrel, hogy az iskola a foci megszerettetésének a helye lehet, és ehhez közös erőfeszítések kellenek.
