„Ó, hát mindennapos ez itt minálunk, folyton lövöldöznek!” Ha Szentendre macskaköves, szűk utcácskás belvárosának peremén nem mosolyogna az a bajszos, szemüveges férfi, akitől útbaigazítást kértünk, akkor is tudnánk, hogy viccel. Kicsit komolyabban teszi hozzá, hogy persze beszélnek az ügyről a városban.
Az ügy pedig a következő, lényegében az időpontot leszámítva minden szó elé nyugodtan odatehető lenne, hogy állítólag: vasárnap este Dombay Zsolt fideszes önkormányzati képviselő zsidózva, kommunistázva késsel támadt rá a helyi MSZP-elnök Rédei Ottóra, aki egy utcán talált riasztópisztollyal kétszer a levegőbe lőtt. Konfliktusuk oka nem politikai, hanem az, hogy Rédei elszerette Dombay nejét. A fideszes városatyát tanúként hallgatták meg a rendőrségen, a szocialistát pedig gyanúsítottként.
Alkalmi idegenvezetőnktől egyébként a lövöldözés helyszíne felől érdeklődtünk. Közben elmondta, ebbe az ügybe igazán kár politikát keverni, mert szerinte ez a meghülyült világról és a sok önmegvalósítóról szól. „Én nem vagyok retrográd, de igazán túl nagy az emberek szabadsága” – mondja, és az ügyről konkrétabbat nem is nagyon mond. Csak azt, hogy viccesnek tartja Rédeitől, hogy az utcán találta a fegyvert.
Ezt egyébként egy rózsaszín pulóveres nő sem hiszi el. Mikor arról kérdezzük, szerinte kinek van igaza, jelentőségteljesen széttárja a karját, magasba emeli a parfümösdobozból kialakított cigarettatartóját és annyit mond: hát passz.
Azt hihetnénk, hogy a postás mindent tud az esetről, de nem, ő is csak az interneten látta az erről szóló híreket, de „nem kattintott rá a címekre, mert túl bulvárosnak találta”. A két kulcsmomentumról, vagyis az elszeretett feleségről, és a talált pisztolyról persze tud, ironikusan meg is jegyzi, hogy Szentendre utcáin csak úgy hevernek a pisztolyok.
A lövöldözés helyszínére, vagyis Dombay lakásához érve az a csend lesz a legfeltűnőbb, amelyet csak hétköznap délelőttökön hall egy lakótelepen az ember. Ha időről időre nem kezdene rá a zúgásra a kerti porszívó, akkor még azt is hallanánk, ahogy földet érnek a lehulló elsárgult levelek. Nagyot szólhatott itt vasárnap este a riasztópisztoly. Ez így is történt, de mielőtt ezt megtudnánk Dombay szembeszomszédjától, az idős úr szigorúan összeráncolja a homlokát, és megjegyez két dolgot: ő már nyilatkozott háromszor, de tanúskodni nem fog elmenni. Értjük.
Elmondása szerint az első lövést csak hallotta, a másodiknál már látta is, hogy Rédei a ház sarkánál lévő csatornára célozva lőtt. A fideszes Dombayt gyerekkora ismeri, csendes, rendes embernek tartja, de arra a kérdésre nem válaszol, hogy el tudja-e képzelni erről a csendes, rendes emberről, hogy zsidózva, kommunistázva rontson valakire, késsel hadonászva. „Nem az a lényeg, hogy én el tudom-e képzelni, hanem hogy a rendőrség derítse ki, mi történt.” Ravasz. A szentendrei politikai csatározásokat amúgy csendesnek jellemzi, amit csak megerősít, hogy egy háztömbnyire mellette egy fiatal hölgy még csak nem is hallotta meg a lövést, pedig itthon volt a kérdéses időpontban. Épp a gyerekeire adja föl a kabátot, mikor megjegyzi: milyen jó a hangszigetelésük.
A belvárosban is próbáltunk nyilatkozót keresni. De ezzel egy nőüggyel és lövöldözéssel kevert politikai mocskolódásról érdeklődve beállítani egy Tiffany-lámpás, bőrkanapés kávézóba körülbelül olyan, mintha a norvég–magyar Európa-bajnoki selejtező kapura lövéseit elemezgetnénk fennhangon egy képtárban. Mégis megtesszük. A mosolygós pultos lány szája lefittyed, inkább az időjárásról szoktak beszélgetni, mondja. A pincér az okostelefonját babrálja, és úgy mondja, hogy ha nem politikusokról lenne szó, nem lenne ebben semmi érdekes. Úgy tűnik, számukra így sem az.
Persze kocsmába is betérünk, dél sincs, de már az asztalon koppan a sörösüveg és a vodkáspohár. Egy szakállas úr is azon az állásponton van, hogy kár ott politikát keresni, ahol egészen másról van szó: szerinte „ilyen az, amikor a farka vezeti az embert”. Mellesleg „rengeteg” riasztópisztolyt talált ő is már, és szerinte teljesen mindegy, hogy ebben a kérdésben melyik félnek van igaza. „Ha a politikára kíváncsi, akkor menjen el a legközelebbi közmeghallgatásra, hátha téma lesz ez is.” Nem zavarjuk további kérdésekkel, mert érkezik az asztalhoz a cimborája, kezében újabb sörök és vodkáspoharak.
Persze szerettük volna megszólaltatni az érintett feleket is. Rédei Ottó is, Dombay Zsolt is azt mondta, hogy szívesen elmeséli a saját verzióját, ám mikor már konkrét időpontot szerettünk volna megbeszélni velük, egyikük sms-ben tudatta, hogy nem ér rá, másikuk pedig még a telefont sem vette fel. Pedig jó lett volna tisztázni a szocialista féllel, hogy hol lehet a festői Szentendrén elhagyott riasztópisztolyokra bukkanni, illetve hogy akkor most zsidózott és-vagy kommunistázott-e vasárnap este a polgári táborba tartozó városatya.
Egy biztos: ottjártunkkor mi sem pisztolyt, sem kést nem találtunk.
