Telt ház várható év végén a szállodákban

Budapesten a hotelek nagy része mindkét ünnepre 3-4 napos csomagokat kínál, általában reggelivel.

MTI
2015. 11. 28. 8:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kovács István kiemelte: idén decemberben több fővárosi szállodától kapott tájékoztatás szerint a hotelek foglaltsága várhatóan meghaladja a tavalyit, nagyjából 60 százalék körül alakul. December első felében ennél alacsonyabb, a karácsonyi ünnepek alatt 50-70 százalékos, karácsony és szilveszter között ennél magasabb foglaltságra, szilveszterkor pedig telt házra számítanak.

Hozzátette: a több vidéki szállodától kapott tájékoztatás szerint a foglaltság idén decemberben 50-60 százalék között, a karácsonyi napokban a wellness-, gyógy- és kastélyszállodákban 70-80 százalék között lesz. A karácsony és szilveszter között hasonlóan erős foglaltság várható, a szilveszter körüli három-négy napban közel telt ház lesz vidéken is.

Kitért arra, hogy a fővárosi szállodákban a vendégek összetétele a decemberi időszakban – karácsonykor és szilveszterkor is – megfelel az éves átlagnak, azaz nagyjából 90 százalék a külföldi, 10 százalék a belföldi vendégek aránya. Vidéken ezzel szemben a vendégek többsége magyar, 20-30 százaléka külföldi – jelezte.

Budapesten a hotelek nagy része mindkét ünnepre három-négy napos csomagokat kínál, általában reggelivel. Ezt karácsonykor ünnepi vacsora, szilveszterkor vacsora és műsor egészíti ki. Kovács István megjegyezte: a fővárosba érkező vendégek nagy része a városban keres szórakozási és programlehetőséget. A vidéki wellness-szállodákban jellemzően három-négy éjszakás, félpanziós csomagot kínálnak. Ebben karácsonykor ugyancsak karácsonyi vacsora szerepel, szilveszterkor az ünnepi vacsorát műsor, tánc egészíti ki – mondta.

Tavaly a december nagyon sikeres volt, közel 60 százalékos foglaltságot értek el a szállodák, ami 10-15 százalékponttal erősebb volt a szokásosnál. Ez főleg az úgynevezett szabadidős keresletnek, a városlátogató turizmus erősödésének volt köszönhető. Egyes szállodákban még karácsonykor is sok vendég volt, ahogy karácsony és szilveszter között is, szilveszterkor pedig szinte mindenütt telt ház volt.

A főtitkár nem zárja ki, hogy a fővárosi szállodák teljesítményére hatással lehet a november 13-ai párizsi terrorcselekmény, illetve utóhatása. További hasonló esetek a nemzetközi turizmusra Európában, így Budapesten is negatívan hatnának. Ezt jelenleg nem lehet látni – fűzte hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.