Balog előrelépést lát oktatásban és egészségügyben

Balog Zoltán szerint ma már kizárt, hogy egy gyerek éhezzen Magyarországon.

MTI
2015. 12. 21. 12:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legfontosabb cél a demográfiai helyzet javítása volt, és a kormányzatnak az az üzenete, hogy ha valaki előre akar lépni, akkor a kormány partner ebben – közölte Balog Zoltán.

A köznevelés területén a miniszter fájlalta, hogy a kormány annak ellenére nem találja eléggé a hangot a pedagógusokkal, hogy immár a negyedik béremelésre kerül sor. Ugyanakkor a felsőoktatásban bevált a kancellári rendszer; adósságmentesen kezdődik az esztendő, és a jól teljesítő főiskolák, úgy mint Nyíregyháza, Dunaújváros és Eger, egyetemekké válhatnak – sorolta az eredményeket a tárcavezető.

Az M1 reggeli műsorában azt hangsúlyozta Balog Zoltán, hogy ugyancsak a demográfiai helyzet javítása érdekében ma már egy három gyermeket vállaló család akár 25 millió forinthoz juthat az otthonteremtés érdekében. Ez 10 millió forint támogatásból, 10 millió forint garantált 3 százalék alatti hitelből és 5 százaléknyi áfa-visszatérítésből áll – fűzte hozzá, megjegyezve: két gyerek vállalása esetén is megduplázódik a támogatás.

Az egészségügy területéről azt emelte ki, hogy sikeresen hajtottak végre tüdőátültetést a közelmúltban Magyarországon. Arról is szólt, hogy ma már kizárt, hogy egy gyerek éhezzen Magyarországon; az oktatási intézményekben garantált a napi három étkezés, illetve biztosítottak a források a szünidei étkeztetésre is – foglalta össze az évet a politikus.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.