A gyermekélelmezési program második szakasza 28,94 milliárd forintos keretből és országos lefedettséggel működik majd. Különbség az első szakaszhoz képest, hogy az eredeti célcsoportot kibővítik a szociálisan rászoruló megváltozott munkaképességű emberekkel és a rendkívül alacsony jövedelmű időskorúakkal. Közülük támogatásban azok részesülhetnek, akik legfeljebb a mindenkori nyugdíjminimum 130 százalékának megfelelő havi jövedelemmel rendelkeznek. Ők 2016. március 1. és május 31. között nyújthatják majd be támogatási igényüket, vagyis ők jövő nyár előtt biztosan nem jutnak élelmiszerhez a program keretében A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint ennek a projektnek a részeként évente legalább 200 ezer rászoruló személy részesül majd rendszeresen természetbeni támogatásban 2023. december 31-ig. Az RSZTOP másik része a négymilliárdos keretből gazdálkodó RSZTOP–2, amely kifejezetten a közterületen élők számára biztosít természetbeni juttatásokat. A program részeként terv szerint 2016 és 2020 között átlagosan napi 5000 közterületen élő, éjjeli menedékhelyen éjszakázó, illetve hajléktalanok átmeneti szállásán élő személy kap lehetőséget napi egyszeri étkezésre.
Egy évet késik az élelmezési program
Az Emmi korábban többször is azt ígérte, már idén év elején részesülhetnek a támogatásból a célcsoportok.
Mint arról korábban beszámoltunk, a kisgyermekeket és családjukat támogató program előkészítői eredetileg súlyos hibát vétettek, amely miatt a mélyszegénységben élő, első gyermeküket váró édesanyák kiszorulhatnak az élelmezési programból, holott eredetileg ők lennének az egyik kiemelt célcsoportja. Az első babát váró állapotos nők közül ugyanis csak azok kaphatnak élelmiszersegélyt, akik jogosultak a lakásfenntartási támogatásra, csakhogy ezt az ellátást idén március 1-jével kifutó rendszerben megszüntették, idén év végéig pedig az utolsó rászoruló család lakásfenntartási támogatás iránti jogosultsága is lejár. Rétvári szerint a hatalmas baki oka az, hogy a jogosultsági feltételeket a még 2014-ben előkészített és elfogadott operatív program rögzíti, a szociális törvényből pedig csak 2015. március 1-jei hatállyal került ki a lakásfenntartási támogatás. Az operatív program szövegét kizárólag az Európai Bizottsággal folytatott egyeztetéssorozat eredményeként lehet módosítani.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!