Potápi: Tartsunk ki meggyőződésünk mellett!

A hitünk és meggyőződésünk melletti kitartás erejéről beszélt a nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

MTI
2015. 12. 19. 21:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Nem mi változtunk meg, hanem a világ változott meg körülöttünk, de ha kitartunk meggyőződésünk mellett, akkor Magyarország meg tudja őrizni tartását, jellegzetességeit” – jelentette ki Potápi Árpád János a Tolna megyei településen. Az államtitkár a város mintegy kilencvenmillió forintból felújított épületegyüttesének ünnepélyes átadásán kiemelte, az év vége lehetőséget kínál a számvetésre és a célok meghatározására.

A Mindenki karácsonya elnevezésű rendezvényen Potápi Árpád János úgy fogalmazott, a világ olyan átalakuláson megy át, amelyben „sokszor csak kapkodjuk a fejünket”. „Gyakran vádolnak bennünket, hogy nem jó úton járunk, de azt kérem, hogy tartsunk ki az álláspontunk, hitünk és meggyőződésünk mellett – mondta. – Ha így teszünk, akkor e zivataros időkben is meg tudjuk őrizni mindazt, ami az országra, a nemzetre és az itt élő nemzetiségekre egyaránt jellemző.”

Kitért arra is, hogy idén sok szempontból léphetett előre Nagymányok. „Olyan fejlesztéseket hajtottak végre, amelyek mindazon javakat biztosítják a 2400 lelkes város lakóinak, amely lehetőségek egy kisebb vagy nagyobb városban élők számára is adottak” – hangoztatta. Az államtitkár a 1970-es években épült művelődési ház és a 2000-ben átadott sportcsarnok fejlesztéseiről elmondta, a két épület homlokzatburkolást és hőszigetelést kapott, kicserélték a nyílászárókat, az épületegyüttes energiahatékonysága jelentősen javult.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.