Egy másik egykori SMS-képviselőjelölt, aki éppen a mostani gyanúsítás miatt névtelenséget kért, a lapnak azt mondta, hogy neki sem fejtették ki pontosan a kihallgatáson, hogy miként akadályozza az elszámolást. Ő ugyanis az általa felhasznált egymillióról számlákat adott le, a további 4 millióval azonban nem találkozott. Sőt, nem is közölte vele senki, hogy az SMS ezt a pénzt pontosan mire költötte. Nem is érti, miért rajta kérik ezt számon – tette hozzá.
Más jelöltek is hasonló problémákról számoltak be a Magyar Nemzetnek. Érdeklődésünkre a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon annyit erősítettek meg, hogy „az ÁSZ-nak egy párttal szemben tett feljelentése nyomán” a nyíregyházi ügyészség számvevőszéki ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettségek megszegése vétség gyanúja miatt nyomozást rendelt el.
A főkapitányságnak az eljárás lefolytatására kijelölt gazdaságvédelmi osztálya eddig 29 gyanúsítottat hallgatott ki. A nyomozás határidejét február 12-ig meghosszabbították, de további részleteket „az eljárás jelen szakaszában” nem közöltek. Így nincs válasz arra, milyen együttműködést tagadtak meg a jelöltek, továbbá hogy miért és pontosan mekkora összeget keresnek rajtuk.
Az ügyben a lap szerette volna megkérdezni az SMS-t is, de nem tudták elérni Seres Mária pártelnököt, a párt információs vonalát pedig hiába hívták. Nem csak ezért hagyott azonban dühös és csalódott embereket maga után az SMS tavalyi választási szereplése. A jelöltenkénti egymilliós állami támogatásokkal is problémák voltak. A tavalyi parlamenti választáson a 67 SMS-jelölt közül nyolc olyan ember volt, aki nem mondott le, vagy valamilyen technikai hiba miatt nem tudott lemondani a párt javára az egymilliós jelöltenkénti összegről.
Most a lap információi szerint közülük többeknek a számláján inkasszó van, pedig állítólag a párt korábban azt ígérte, jótáll valamennyi indulójáért. Ez azért lényeges, mert a kampányfinanszírozásról szóló törvény kimondja: annak a jelöltnek, aki nem kapta meg a szavazatok legalább 2 százalékát, vissza kell fizetnie a felvett állami támogatást. Mivel az SMS jelöltjeinek többsége nem érte el ezt, most hét embertől is visszakérik a pénzt, a párt pedig nem áll jót értük.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!