A Demokratikus Koalíció elnöke a párt Sokak Magyarországa című, februárban bemutatandó programjából részleteket idézve az oktatás, a kultúra és a művészet világát nevezte az ország legfontosabb kezelendő problémájának, amelyet szerinte az egészségügy rendbetételének kell követnie. A politikus azt mondta, Magyarország legfőbb érdeke és célja nem a kevesek gazdagodása, hanem a sokaság felemelése és új távlatok kinyitása. A DK olyan világot ajánl, amelyben a tisztesség, a felemelkedés az előremenetel alapja, nem a bűn, az árulás, a lopás – jelentette ki.
„Az országvédelem erőt sugárzó hamis díszletei mögött pusztul az ország. Urizáló, fennhéjazó, korrupt módon gazdagodó kevesek az egyik oldalon, és rengeteget gürcölő, elárult, reményét vesztett sokaság a másik oldalon” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc. A sokak Magyarországa alatt olyan otthonra, olyan hazára gondol, ahol nem csak az gyógyul, aki megengedheti magának, ahol mindenki tanulhat, aki szorgalmas és tehetséges, ahol a munkát tisztességesen megfizetik – magyarázta a DK elnöke, szerinte a mai Magyarország nem ilyen.
Orbán Viktor vezetésével a Fidesz elárulta a magyarokat, a közös hazát, míg a miniszterelnök kegyeltjei, szurkolótársai, barátai elképesztő mértékben gazdagodnak és gyarapodnak – mondta.
A Fidesz, amely szitokszóként emlegette a privatizációt, a menekültválság árnyékában elkótyavetyéli az egyik legnagyobb nemzeti vagyont, a földet, megszervezve ezzel a rendszerváltozás utáni időszak legnagyobb és legkorruptabb privatizációját – jelentette ki. Magyarországnak ma nem kormánya van, hanem egy „politikusi jelmezbe öltözött bűnszövetkezet vezeti az országot”, amelynek az élén a miniszterelnök áll – hangsúlyozta a volt kormányfő.
A menekültválságra áttérve úgy vélekedett, hogy Orbán Viktor szélsőséges álláspontot képvisel, amikor „ki akarja rekeszteni” a menekülteket. Gyurcsány Ferenc azt mondta, a biztonság garantálása mellett korlátozott, ellenőrzött, szabályozott módon Magyarország nemcsak képes befogadni embereket, de jól is jár az ide érkező szakemberekkel.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!