Ha Herceghalom felé épülne, gyorsabb lehetne a kisvasút, és „csak” öt és fél milliárdba kerülne – írja az Origo. Bicske felé lassabb az út, nyolcmilliárdba kerül, s további egymilliárdból Felcsútot is be lehetne kapcsolni a vonalba – közölte a portál a birtokába jutott megvalósíthatósági tanulmányra hivatkozva.
Kiderült az is, hogy évente 28,6 millió forintos hiányt termelne a jegyárbevételek és az állami árkiegészítés után is a kisvasút, azaz havonta 2 millió forintnál is több folyna el itt, miközben más vasútvonalakat már bezártak a fenntarthatatlanságuk miatt.
A tanulmány azt várja, hogy a kisvasút a negyedik leglátogatottabb ilyen vonallá válhat – a gyermekvasút, a lillafüredi, valamint a szilvásváradi kisvasút után. Viszont jó eséllyel a göböljárási tavakhoz és a Korda Filmstúdiókhoz nem lehet majd eljutni kisvasúttal.