Az oktatási államtitkár úgy fogalmazott: a Klik működése a jelenlegi, centralizált formában nem igazán szerencsés, a 198 tankerület nem funkcionál jól. A tervezett decentralizáció lehetséges irányaként említette, hogy az ország térszerkezetéhez vagy a régiókhoz igazodnának, illetve elképzelhetőnek tartotta azt is, hogy az iskolák száma alapján központokat szervezzenek.
Palkovics László azt mondta, hogy a Klik tavalyi hiányát konszolidálni kell, ennek összegét most mérik fel, és a jövőben annyi forrást kell majd biztosítani, hogy a hiány ne termelődhessen újra. Megjegyezte: lesznek személyi változások is az átalakítások nyomán.
Az államtitkár a keddi első köznevelési kerekasztalról elmondta: a szeptember 1-jéig megoldandó feladatok között határozták meg
Jelezte: a szükséges törvényi és rendeleti változtatásokról legkésőbb áprilisig dönteni kell.
Hozzátette: a 2017. január 1-jétől megoldandó feladatok között határozták meg
Megjegyezte: utóbbit csak felmenő rendszerben lehet bevezetni.
A harmadik csoportba, a 2017-ben megoldandó feladatok közé sorolták
A kerekasztal februárban és márciusban kéthetente, azt követően júniusig havonta ülésezik majd. Júniusban zárják az első fél évet, és szeptembertől decemberig a tervek szerint ismét havonta lesznek ülések. Kitért arra is, hogy a kerekasztal meghívotti köre az óvodapedagógusokkal bővülhet a jövőben.
Megerősítette, hogy a kerekasztal ülései között munkacsoportok üléseznek, összesen hatot hoztak létre: a tartalomfejlesztési, a gyermek- és tanulói életutak, a pedagógusszakmai stratégia, a pedagógusi hivatás, a fenntartói, a köznevelés-irányítási csoportot.
Palkovics László emlékeztetett arra, hogy a kerekasztal előtt 198 tankerületből 4538 észrevétel, vélemény, kritika érkezett. A Klikkel összefüggésben a legnagyobb számban a struktúra, a felépítés nem megfelelő voltára hívták fel a figyelmet, ezt követte a konzultáció hiánya, az adatszolgáltatási terhek, majd a fenntartás és a működtetés különválása és a külön oktatási tárca szükségessége.