Cambridge-ben is divat lett a kockás ing

Már a Cambridge-i Egyetemet is elérte a kockás inges tiltakozóhullám.

MNO
2016. 02. 21. 7:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Mi, a Cambridge-i Egyetem magyar diákjai és professzorai szeretnénk szolidaritásunkat kifejezni a Magyarországon tüntető tanárokkal, akiknek végtelenül hálásak vagyunk, és tudásunk legjavát köszönhetjük” – írják a Facebookon az egyetem hallgatói.

Nyilatkozatukban hangot adtak azon véleményüknek is, miszerint nagyon fontosnak tartják kiállni a saját tanáraik mellett, akik nélkül nem tanulhatnának a világ egyik legjobb egyetemén. „Eljöttünk otthonról, de sokan szeretnénk hazamenni, visszaadni tudásunkat” – írják.

Úgy gondolják, hogy „egy jó oktatási rendszer elengedhetetlen feltétele a tanári pálya stabilitása és becsületének megteremtése, az, hogy olyan környezetet hozzon létre minden diák számára, ahol maximálisan kibontakoztathatja a tehetségét és ahol kiszámítható, ösztönző környezetben tanulhat”.

Mint írják, „sajnos az utóbbi időkben ezek közül a dolgok közül egy sem valósult meg Magyarországon, az oktatási rendszer központosítása nem hozta meg a várt eredményt, a közoktatás kaotikussá és hatástalanná vált. Reméljük, hogy Magyarország kormánya belátja a tanárok által megfogalmazott aggályok fontosságát, és konkrét lépésekre szánja el magát, hiszen az oktatás sikeressége közös nemzeti és gazdasági érdek, amely alapjaiban fogja meghatározni Magyarország sikerét a 21. században.”

Mint ismert, Klinghammer István egykori felsőoktatási államtitkár múlt héten a Magyar Nemzetnek adott interjújában közölte: „Olyan pedagógusokra van szükség, akik okosak, erkölcsösek, és ezeket az értékeket adják át a diákoknak. Ezért vagyok pipa, ha a tévében nézem, hogy borotválatlan, kócos, kockás inges tanári kar grasszál. Tudniillik egy tanár a megjelenésével is példát mutat a gyerekeknek.” Ezt követően lett a pedagógusok tiltakozásának egyik jelképe a kockás ing.

Az MNO korábban összeszedett néhányat a közelmúlt fotói közül, melyeken éppen ez a ruhadarab látható. Nem is akárkiken.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.