A DK által javasolt, „radikálisan mérsékelt politikáról” beszélő Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: Magyarország jelenleg nem a történelem főutcáján masírozik, hanem a semmibe menetel, a DK viszont a sokak Magyarországának kíván új reményt teremteni. Szavai szerint politikai mentalitásuk továbbra is arra épül, hogy kívánják a szabadság rendjét, az emberi méltóság tiszteletét, hisznek a szociális piacgazdaságban, a parlamentáris jogállamban, az európai elkötelezettségben, a transzatlanti szövetségben. Amikor szemben állnak a kormánypártokkal és „segédcsapatukkal, a Jobbikkal”, az azért történik, mert azt látják, hogy a Fidesz folyamatosan megsérti ezt a négy alapelvet – jelentette ki.
Gyurcsány Ferenc azt ajánlotta, hogy a döntések lehetőségét osszák meg újra az állampolgárok és a képviselők között. Egy sor dolgot népszavazással döntsenek el, adják vissza a sztrájkhoz való jogot, ne engedjék, hogy a hatalmon lévők betölthessenek minden állami hivatalt, és „ha kell, ne engedjük, hogy az egyszerű többség köztársasági elnököt válasszon” – fogalmazott.
A politikus Antall József egykori miniszterelnököt idézve azt mondta, a magyarok megtanultak alámerülni, ebben van történelmi tapasztalatuk. Azt viszont nem ajánlja, hogy megpróbálják kibekkelni „a mostani hatalmasok vigasságát” – közölte hallgatóságával. Nem lehet mást tenni, mint birokra kelni, és birtokba venni az országot – jelentette ki.
A Kossuth téri pedagógustüntetéssel kapcsolatban kijelentette: a tanárok nem fogják megvívni a nővérek, az orvosok, a szociális munkások, a közgyűjteményben dolgozók, a vasutasok, a rokkantnyugdíjasok küzdelmét. A tüntetés ugyanakkor sokaknak reményt adott, mert a résztvevőket nem tudták megosztani, megvásárolni, leszalámizni, a tanárok egy pillanatra nemcsak a diákok, hanem a nemzet tanárai is voltak – közölte.
A DK elnöke hangsúlyozta, a tüntetők minden követelése a 2010 utáni változtatások visszavonásáról szól. „Vége az elmúltnyolcévezésnek” – üzent a kormánypárti politikusoknak a volt kormányfő. Gyurcsány Ferenc ezt követően arra figyelmeztette Orbán Viktort, hogy – mint fogalmazott – „dacára beláthatatlan tehetségének”, gondolkozzon el azon, hogy pedagógusok tízezrei, valamint másfél millió gyerek és családja gondolja úgy, rossz irányba halad az oktatás.