Sokaknak elkerülhette a figyelmét, pedig már több mint egy éve adókedvezménnyel segíti a kormány az első házasokat. Az Országgyűlés 2014. november 18-i ülésnapján fogadta el azt a törvénymódosítást, amely 2015. január 1-jétől lehetővé teszi számukra az adóalap-csökkentést. A személyi jövedelemadóról szóló jogszabályok annak érdekében bővültek az úgynevezett első házasok kedvezményével, hogy a kabinet ily módon növelje a házasságkötési kedvet. Minden olyan pár igénybe veheti, melynek legalább az egyik tagja az első házasságát köti. A kedvezmény mértéke a házasságkötést követő hónaptól két éven át havi ötezer, összesen 120 ezer forint, azaz ennyivel csökkenhetik az egyébként fizetendő adójukat. Ez azt jelenti, hogy az összevont adóalapba tartozó jövedelem havi 31 250 forinttal mérsékelhető. A 24 hónapon át érvényesíthető engedmény azonban időközben megszakadhat, ha születendő gyermekük révén a házasok jogosulttá válnak a családi kedvezményre.
– Amikor erről a kedvezményről szólt a vita, valaki találóan megjegyezte, hogy ennyi pénzből nem lehet egy esküvőt megtartani – emlékeztetett Hegedüs Sándor. Az RSM Hungary adóüzletág-vezetője lapunknak hangsúlyozta, hogy ez a csökkentés illeszkedik a jelenlegi kormányzat családközpontú ideológiájához, összegszerűen viszont olyan alacsony a mértéke, hogy kevéssé valószínű, hogy ettől önmagában ugrásszerűen növekedne a házasságkötések száma. A személyi jövedelemadó-bevallás benyújtása után már tisztán lehet látni, eddig hányan vették igénybe, de nem számít meglepően magas számra. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kedvezményt a házastársak az összeg megosztásával közösen is érvényesíthetik, de az igénybevételt például az sem befolyásolja, ha valamelyikük időközben nevelőszülőként, nevelőszülő házastársaként családi kedvezményre válik jogosulttá.
– Az első házasok adóalap-csökkentése a sokadik jól kommunikálható kedvezmény a sorban, valódi segítséget azonban nem jelent – húzta alá a Magyar Nemzetnek Angyal József. Az okleveles adószakértő úgy látja, a magyar adórendszer egy szakmai szempontból értékelhetetlen tákolmány, és mivel a családi kedvezmény az élettársi kapcsolatban élőkre is vonatkozik, nem fognak többen házasságot kötni. Példaként felhozta, érdemi változást az sem fog hozni, hogy az idei évtől 16-ról 15 százalékra csökkentették a személyi jövedelemadót (szja), ráadásul ezt is csak a jövőre esedékes adóbevallásnál lehet számításba venni. Angyal szerint az első házasok kedvezményét nagyon kevesen vehették igénybe, és az elaprózott engedményekkel eleve csak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársait ítéli felesleges pluszadminisztrációra a kormányzat.