Veszett rókát találtak Szerencsen

A Nébih óvatosságra intett.

MTI
2016. 02. 10. 11:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hivatal az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, a veszettség vírusát mutatta ki egy őrkutyák által megfojtott rókában múlt szombaton a Nébih Állat-egészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága.

Arra hívták fel a figyelmet, hogy a veszettség az egyik legveszélyesebb, állatról emberre terjedő betegség, amely mind emberben, mind állatban halálos kimenetelű agy- és gerincvelő-gyulladást okoz. Mivel a tünetek jelentkezése után a betegséget gyógykezelni nem lehet, az egyedüli védekezési mód a megelőzés, azaz a vakcinázás – írták.

Tájékoztatásuk szerint a Szerencs Ond városrészében talált rókatetemben kimutatott vírus a 2013–2014-es hazai járványkitöréstől genetikailag távolabb áll, ez pedig azt jelenti, hogy „vírusbehurcolás” történt.

Emlékeztettek arra, hogy a veszettség vírusára a vadon élő és házi emlősállatok egyaránt fogékonyak. Vadállatokban a fertőzés fő fenntartói a vörös rókák, ezekből Magyarországon mintegy 70 ezer él. Magyarországon a rókák veszettség elleni vakcinázását 1992 ősze óta szervezi rendszeresen az állat-egészségügyi hatóság, évente két alkalommal. Hozzátették azt is, hogy a megelőzésben kiemelt szerepe van a kutyák veszettség elleni, évenkénti kötelező védőoltásának is.

A szomszédos országok közül Ukrajnában és Románia teljes területén van jelen a betegség. Ukrajnában az elmúlt években – több száz házi- és vadon élő állat elpusztulása mellett – emberi haláleseteket is okozott – áll a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.