A médiában igyekeznek nevetségessé tenni a safe space megteremtésére irányuló amerikai egyetemista buzgalmat, pedig a kampuszokon valójában egy jóval árnyaltabb vita zajlik – erről írt nemrég a The Guardian, azzal indítva, hogy nehéz időszakon mennek át a nyilvánosságot tekintve a fiatalok, és már azzal is vádolják őket, hogy nem értik a szólásszabadságot. És valóban nem is nehéz így gondolni: korábban írtunk már arról, mi is az a trigger warning vagy a mikroagresszió, számtalan esetet bemutatva, amikor például kötelező olvasmányokat akartak kizárni a tananyagból azok felzaklató volta miatt. De olyan is akadt, aki teljes komolysággal ecsetelte: nőként edzés után betért egy kávézóba, és ott izzadságszégyenítésben volt része. Amerikai egyetemek hallgatói utasítják el, hogy más véleményen lévőkkel vitázzanak, és olyan biztonságos tereket alakítanának ki, ahova hasonlók be sem férkőzhetnének. De mit gondolnak minderről a magyar véleményformálók? Hogyan látják a különféle magyar liberálisok (illetve baloldaliak), összeegyeztethető-e mindez a liberalizmussal? És előfordulhatnak-e majd hasonló tendenciák Magyarországon is?
Nem kapnak valós képet a világról
A megkérdezettek nagy része bár leginkább liberálisnak, esetleg baloldalinak mondható, nem értett egyet azzal, hogy korlátozni kellene a másik megszólalási lehetőségét, csak azért, mert a nézetét kirekesztőnek tartjuk. Így látta Babarczy Eszter is, aki az egyesek által túlérzékenységként is leírt jelenséget kárhoztatta. Mint az eszmetörténész lapunknak kifejtette: „azt a gondolatot, hogy meg kell védeni fiatalokat (vagy általában az embereket) bizonyos szavaktól vagy tényállításoktól, nem annyira liberálisként vagy értelmiségiként, mint egy mélyebb szinten, anyaként, tanárként, emberként tartom abszurdnak. Ha egy fiatal soha nem találkozik a sajátjától eltérő szemlélettel, akkor nem kap valós képet a világról.” Babarczy szerint minderre egyébként is nagy az esély a média fragmentálódásával, a médiabuborékok kialakulásával, hiszen így csak azt látjuk, ami visszaigazolja elképzeléseinket. „Ha az oktatásban is létrejönnek ezek a buborékok, akkor az oktatás annak a nem elhanyagolható feladatának nem tesz eleget, hogy bemutassa, mi van a világban, és megtanítson, hogyan tudunk bánni ezzel.”
Nem voltak elragadtatva azok sem, akik deklaráltan liberális szervezetekben fordultak meg. A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) ügyvivője, Bősz Anett arról beszélt lapunknak: azt jogos elvárásnak tartja, hogy a felek minden értelemben legyenek egymással szemben korrektek, ebbe pedig beletartozik a politikai korrektség is. „De az én olvasatomban az nem követendő viselkedés, hogy valaki üvöltözik a másikkal, hogy tűnjön el (mert nem egyezik kettejük véleménye), és arra hivatkozik, hogy a politikai korrektség mindenkitől elvárt kötelesség.” A politikus szerint az egy bizonyos csoportba tartozók olyan közeget teremtenének maguk köré a jelek szerint, ahol nem kell a sajátjukkal ellentétes véleménnyel találkozniuk. Ezzel viszont szerinte a vita intézményét és a konszenzuskeresést is ellehetetlenítik. Távol áll a liberális értékrendtől, ha ordítva akarunk távol tartani magunktól egyébként békés embereket – szögezte le Bősz Anett.
A Liberális Fiatalok Egyesületének (LiFE) korábbi elnökségi tagja, Mihalovits Ervin is bár alapvetően valós problémának tartotta a mindennapos indirekt megkülönböztetést, sztereotipizálást vagy ártatlannak szánt viccelődést, de a tiltást elfogadhatatlannak véli, még akár Adolf Hitler Mein Kampfja esetében is. Mivel így elnyomni próbálnak egy olyan gondolatot, ami ettől még nem szűnik meg, sőt, erősebben tör majd elő a vita és az ellenérvek hiányában. „Bárminek a megkérdőjelezése vagy kimondása nélkül a klasszikus szabadságjogok előtti időkben találjuk magunkat” – fogalmazott.
„Szinte zárt, önálló közösségekként, mini-valóságokként”
Alapvetően fontosnak tartja a kiállások mögött megbújó értékeket, de az erőszakosságot elítéli a Republikon Intézet programkoordinátora, Csaba Réka is. Mint mondta, az amerikai társadalom magyar szemmel egészen szokatlanul sokszínű, ezért volt szükség azokra a normákra, szokásokra, amelyek a nagyon különböző származású, kultúrájú, vallású emberek együttélését megkönnyítik. Ilyen volt a politikai korrektség is. Ezen túl az amerikai egyetemeken, akadémiai életben nagyon más a társadalmi valóság, mint Magyarországon, és az általunk ismerthez képest szinte zárt, önálló közösségekként, mini-valóságokként léteznek. Itt erős szociális érzékenységgel rendelkeznek a hallgatók, tisztában vannak kiváltságaikkal, és aggódva figyelik a nők elleni erőszakot, a feketékkel, bevándorlókkal szembeni nyílt diszkriminációt.
Azonban az emberi méltóság és a kiszolgáltatott csoporthoz tartozók védelmén túlmutató, a hátrányok legyőzését, a társadalmi fejlődést ambicionáló politikai korrektség mára olyan elvárásrendszerré vált, amelyről nehéz meghatározni, hogy mit is tartalmaz. Csaba Réka szerint a biztonságos terek és a traumát felidéző tartalmakra való előzetes figyelmeztetés (trigger warning) is sok esetben nehezen definiálhatóak, és olykor a szólásszabadság korlátozását vagy kiváltságokként azonosított tulajdonságokkal rendelkezők kizárását is jelentik (ilyen tulajdonság lehet akár egyszerűen az is, ha valaki fiatal, fehér férfi – a szerk.). Bár szerinte nem általában ez a néhány komoly publicitást kapó esemény határozza meg a közbeszédet. Mindenesetre, mint mondta, „ezek az eszközök hasznosak lehetnek, amennyiben az ember önként vállalja őket egy olyan közösségben, amelyben ez a választott norma, például egy egyetemi csoportban, szervezetben, online közösségben. Azonban az egész társadalomra vonatkozó normává tenni és másokra rákényszeríteni ellentétes a szólásszabadsággal, és a viták helyett az ellenségeskedést erősíti”.
A Bristolban kutató, korábban a HVG.hu-n és a Kettős Mércén is publikáló Tóth Csaba Tibor úgy látta: mindez „miközben elég jól beazonosítja a társadalmi elnyomás különböző módozatait faj, társadalmi szexualitás, stb. mentén, aközben éppen a kritika kizárásával, a szektásodással megakadályozza, hogy az ebben aktív diákok konkrétan politikával foglalkozzanak, tehát egyfajta szelepként működik, ahol a környezetedben fellelhető problémákkal szembeni radikális fellépés áll a fókuszban.\" Tóth szerint inkább egy újfajta közéleti hozzáállásról van szó, amit még nehéz besorolni bármelyik nagy oldal mellé. Mint mondta, ő Angliában mást tapasztalt a politikai kultúra európaibb jellege miatt: „miközben a társadalmi igazságosságnak ezek a radikális kérdései előjöttek, a diákmozgalom hagyományosan szocialista-marxista-anarchista keretek között működik, és a safe space kultúra helyett a politikai aktivizmus éledezik.\"
Tóth szerint Magyarországon csak nagyon szűk keretek között képzelhető el hasonló mozgalom, mivel „a magyar fiatalok nagy része konzervatívabb és nacionalistább, mint a szüleik, és 2006 után az egyetemi aktivizmus, mindennapos »lázadás« is inkább a szélsőjobb felé tolta a fiatalok nagy részét. A baloldali hallgatói mozgalmak követelései megmaradnak inkább a hagyományos liberalizmus, esetenként a szociáldemokrácia talaján.\"
