A 260 milliárd forintot fölemésztő jegybanki alapítványi program a kezdete óta folyamatos támadások kereszttüzében áll. Az, hogy az ingatlanvásárlásokkal és unortodox oktatási elképzelésekkel jellemezhető program egyáltalán megszülethetett, az egykori fb-tagok szerint annak tulajdonítható, hogy az intézmény vezetése félreértelmezi a sokat hangoztatott jegybanki függetlenséget. Ők úgy gondolják, hogy a jegybanknak mindent szabad, amit a törvény nem tilt. E szabadság korlátozása – nézetük szerint – egyenértékű a jegybank függetlenségének megsértésével. Ezzel szemben a helyes felfogás az, hogy a jegybanknak azt szabad tennie, amire van törvényes felhatalmazása.
– A magyar jegybanktörvény pontosan megfogalmazza a függetlenség jegybankra vonatkozó fogalmát – csakúgy, mint az unió többi tagországában –, egyértelműen kimondja, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem kérhet, és nem fogadhat el utasítást a kormánytól, az Európai Bizottságtól és egyéb szervezetektől, kizárólag az Európai Központi Bank (EKB) felügyelete alatt tevékenykedik. Ennyit jelent a függetlenség – fejtegette Róna Péter. – Sajnálatos, hogy a jegybanktörvényt félreértelmezve a vezetőség olyan feladatokat is magára vállal, amelyekhez semmi köze nincs. Az ugyanis, hogy olyan alapítványokat hozott létre – és stafírozott ki százmilliárdokkal –, amelyek a jegybank alaptevékenységébe nem tartozó feladatokat végeznek, ellentmond az érvényben lévő szabályoknak.
Varga István szerint erre mutat rá az Alkotmánybíróság (AB) minapi döntése, amelyben felhívja a figyelmet, hogy a jegybank csak alaptevékenységébe tartozó gazdasági társaságokat és alapítványokat hozhat létre. De ezt nehezményezte az EKB éves jelentése is, amikor arról ír, hogy az igazgatóság döntése értelmében az alapítványok államkötvényekbe fektetik a nekik juttatott vagyont, vagyis az államot hitelezik belőle. Ez pedig ellentmond a monetáris és fiskális tevékenységek szétválasztásáról szóló előírásoknak. Erre azért kerülhetett sor, mert olyan jegybanktörvényt szavaztak meg a képviselők, amely szerint az állam lemond tulajdonosi jogairól, és az MNB igazgatósága dönthet arról, mire használja föl a jegybanki nyereséget. Legalább ekkora gondot jelent, hogy az Országgyűlés nem tárgyalja érdemben a jegybanki beszámolókat. Novemberben például úgy fogadta el a jegybank 2012–2014-es beszámolóját, hogy a kormány meg sem szólalt, ami arra utal, hogy ezzel eleve felmentést ad az elnöknek politikája következményei alól.
Róna Péter ennek kapcsán arra hívta föl a figyelmet, hogy a jegybanktörvény szerint a kereskedelmi bankoktól befolyó díjakat, a kiszabott bírságok összegeit, illetve a látogatóközpont bevételeit lehetne gazdasági társaságok, alapítványok létesítésére fordítani, esetleg oktatásra, jótékonykodásra, műkincsvásárlásra. De ezek az összegek nagyságrendekkel kisebbek (2014-ben 4,4 milliárd forint), mint amit ma a jegybank alapítványaira fordít (260 milliárd forint).
A közgazdász szerint súlyos gond, hogy a jelenlegi felügyelőbizottság megválasztásakor az Országgyűlés fittyet hányt azokra a szabályokra, amelyeket az fb megválasztásával kapcsolatban előír a Fidesz többség által megszavazott törvény. Amióta a jelenlegi felügyelőbizottság elkezdte a munkát, százmilliárdok kerültek ki a jegybankból, s mostanáig nem tudni arról, hogy az fb akár egyetlen jelentést is készített volna ennek kapcsán. Holott a bizottság felelőssége éppen abban áll, hogy értesítse az Országgyűlést, ha szabálytalanságokat észlel. Fontos kiemelni, hogy EKB az AB határozatában foglaltakon túl azt is nehezményezi, hogy a jegybanki monetáris tevékenység nem semleges az állami és a privát szektor között. Jó példa erre, hogy megvásárolta Budapesti Értéktőzsdét, ahol a piac közvetlen befolyásolására is lehetősége van.
Varga István ehhez annyit tett hozzá, hogy a törvény értelmében nem a felügyelőbizottságnak, hanem a tagjainak kell elszámolniuk az Országgyűlésnek. De a nyilvánvaló szabálytalanságok ellenére sem hallani, hogy bármelyikük is a parlamenthez fordult volna.
Kérdésre válaszolva Róna Péter elmondta, a jegybank túlzott önállósága ellenére sem mondaná, hogy állam lenne az államban:
– Az állam ugyanis komoly dolog. A mai nemzeti bank nem az. Ahhoz, hogy azt mondjam, állam az államban, fel kellene ruháznom olyan képességekkel, mint például a jogkövetés, a rend, a megbecsültség, a tisztességes magatartás. Ezeket a tulajdonságokat pedig nehezen tudnám a mai magyar nemzeti bankra vonatkoztatni.
– Ha már a társadalmi felelősségvállalásról beszélünk, ahogy a jegybank alapítványi programjai kapcsán teszi – hívta föl a figyelmet Varga István –, akkor szem előtt kell tartani, hogy 2014 nyarán éppen akkor látott napvilágot az MNB 70 oldalas, pátoszos kijelentésekkel teli alapvetése, amikor még tombolt a Quaestor-féle pénzügyi manipuláció. A jegybank nem vette ezt észre, pedig hozzá befolyt minden adat, amely alapján képes lett volna a csalás felfedezésére. A társadalmi felelősségvállalás jegyében le kellett volna állítani a fosztogatást. Vagyis a felügyeleti munka hiányát is számon lehetne kérni. Az a helyzet, hogy a jegybank nagyon széles körű jogosítványokat gereblyézett össze magának: egy személyben felügyeleti hatóság, fogyasztóvédő és monetáris hatóság, és úgy tűnik, nem minden kötelezettségének tud megfelelni.
– Az nem érdekes, mennyi jogosítványa van a jegybanknak, sokkal inkább az, hogy sok olyan dolgot végez, amire nincs jogosítványa, miközben a törvényben előírt feladatait elégtelenül látja el (Questor-, a Buda-Cash-ügy) – vélekedett Róna Péter. – Ezért zavaros minden, s ezért aránytalanul sok nálunk a pénzügyi botrány. Sem az unióban, sem a régióban nincs még egy olyan ország, ahol a rendszerváltás óta szinte minden évre jut egy-egy piramisjáték-szerű pénzügyi katasztrófa. Nagyon nagy baj, hogy a pénzügyi szabálytalanságokat tolerálja a politika és a társadalom. Vagy nézzük a devizahitelezést! Éveken keresztül számtalan hatóság nem tudta és a mai napig sem tudja megoldani a problémát, pedig ez nagyon egyszerű lenne. A hitelezés szabályai szerint ugyanis egy kölcsön tőkeértéke nem változhat, azzal az öszszeggel és abban a devizában tartozik az adós, amiben hozzájutott a kölcsönhöz. Ezt kellett volna érvényesíteni, de ez éveken keresztül senkinek sem sikerült. Fontos tudni, hogy más országokban a devizaalapú hitelezés fogalma sem létezik, nálunk pedig milliók számára jelent még ma is komoly gondot ez a nem létező fogalom.
A közgazdász úgy véli, a jegybanki alapkamat csökkentésére már régóta szükség lett volna. A kétezres évek eleje óta elhibázott volt az a politika, amely szerint a magyar inflációt a magas kamatokkal lehet kordában tartani. Az évekig tartó folyamat nagyon káros volt a gazdaság számára, hiszen a magas, 7-9 százalékos reálkamatot lehetetlen volt kitermelni, arra a világ egyetlen országa sem lett volna képes. Járai Zsigmond és Simor András jegybankelnökök súlyosan félreértelmezték az infláció jellegét, az ugyanis az átalakulásból adódott, ezért nem volt kezelhető
klasszikus jegybanki eszközökkel, így a magas reálkamat alkalmazásával sem. E politika következtében kisvállalkozások ezrei mentek tönkre. Helyes volt tehát a jelenlegi jegybank kamatcsökkentő politikája. (Róna szerint Gyurcsány Ferenc még ma sem tudja, hogy Simor miatt bukott meg.)Lényeges azonban, hogy a forintgyengülés következtében keletkezett árfolyamnyereséget nem kastélyvásárlásra, nem alapítványok kistafírozására kellett volna fordítani, hanem a forintgyengítés következményeit elszenvedők megsegítésére. Vagyis erkölcsi és közgazdasági szempontból is indokolt lett volna a bajban lévők támogatása.
A jelenlegi gazdaságpolitikáról szólva Róna Péter elmondta, a kormány a jelek szerint képtelen megérteni a modern társadalmakban végbement változásokat. A rendszerváltást követő években ugyanis alapvető változások következtek be, a technikai és a tudományos fejlődés fölgyorsult, az információs forradalom, a robotok megjelenése és a géntudományok ugrásszerű fejlődése gyökeresen átalakította a gazdaságot, amiből Magyarország kimaradt. A felgyorsult fejlődés következtében ma már a szellemi munkában összpontosuló hozzáadottérték-termelés egyre inkább elválik a fizikai termeléstől. Jó példa erre, ami a magyarországi Mercedes-gyárban folyik. Ott mi csak összeszerelünk, a valódi értékteremtő munkához, a tervezéshez, az előállításhoz szükséges hálózat kialakításához, a pénzügyi tevékenységhez semmi közünk, így a hozzáadott érték, a valódi haszon sem marad az országban. Oda kerül, ahol az értékteremtő munkát valójában végzik, miközben a fizikai termelést végzők és társadalmuk eljobbágyosodik.
Az a szomorú, hogy a magyar gazdaságpolitika nyilvánvalóan nem ismerte föl ezt a jelentős változást, és még a szóhasználata is egy elavult gazdasági gondolkodást idéz. S hiába beszél Matolcsy György unortodox gazdaságpolitikáról, minden megnyilvánulásából kiviláglik ez az idejétmúlt gondolkodás. Ez a jobbágyosodás, amikor a világgazdaság jobbágyává süllyed az ország, mert nem képes a társadalomban rejlő alkotó képességnek megfelelő teret és hátteret biztosítani. (Azt csak zárójelben jegyezte meg Róna Péter, hogy egyetlen olyan, a jegybankelnök által jegyzett tanulmányt sem ismer, amelyben kifejti, miben is áll az ő unortodox közgazdaságtana.)
Mind e mögött a magyar társadalom nagyon mély kulturális szemléletbeli hiányossága bújik meg. A modern társadalomban a társadalmi értéket párbeszéddel, vitával, de egymással együttműködve alakítják ki. A másik szemlélet szerint – amely nálunk is általános – a hatalom vita és kérdezés nélkül mondja meg, mi az érték, és hatalmi eszközzel biztosítja igazát. Térségünk és így hazánk sem tud ebből kitörni, nem tudja megteremteni azt a kulturális környezetet, ahol a társadalom szabadon vitatja és alkotja meg – politikai és hatalmi nyomás nélkül – a számára fontos értékeket.
Varga István ennek kapcsán arra mutatott rá, hogy a jobbágyosodás a mai gazdaságpolitika lényege. A Mátra lábánál épülő gumigyár külföldi tulajdonosai például annyi támogatást kapnak az államtól, amennyi az ott dolgozó 900 ember tízévi bére. Vagyis Magyarország ingyen adta a munkaerőt. Pedig ennek nem kellene törvényszerűnek lennie. Dél-Korea például lemosta a pályáról az addig egyeduralkodó Japánt, amikor a katódcsöves képernyőket felváltó sík képernyő fejlesztésére összpontosította az erőforrásait. Ehhez persze ennek kellett alárendelni a képzést is. Nálunk viszont a jegybank hatalmas összegeket költ az oktatásra úgy, hogy víziója sincs arról, mit is akar ezzel a hatalmas összeggel elérni. Sajnos jellemző a magyar politikára, illetve gazdaságpolitikára, hogy hatalmas szellemi lózungokat folyamatosan tud gyártani, de hiányoznak a gyakorlatban jól használható megoldások.
A fenti példa arra is rávilágít, hogy hazánk sajnos lemondott a hazai tőke megteremtéséről, az idegen tőke használatára rendezkedett be, azaz a jobbágyosodás konzerválja a hazai tőke hiányát. Hiszen alacsony termelékenységgel nem lehet olyan mértékű jövedelmet elérni, amelyet a termelésbe visszaforgathatnánk, s így saját erőből tudnánk előre lépni. Varga István a magyar kormányban sem a szándékot, sem a képességet nem látja arra, hogy a nemzeti bankkal együttműködve olyan monetáris feltételeket teremtsen, amelyek segítenének ezen a helyzeten. A rövid távú érdekek minden ésszerű stratégiát felülírnak. Pedig a jegybanki alapítványokba forgatott százmilliárdokkal el lehetne kezdeni ezt a munkát.
Róna Péter szerint az elmúlt negyedszázad legnagyobb hibája, hogy nem hoztuk létre a modern társadalomhoz szükséges intézményrendszert. Ezért ma Magyarországon minden a személyes kapcsolatrendszeren alapul, s nem a jól kiépített intézményi hálózaton. S bár eddig is általános volt ez a jelenség, a jelenlegi kormányra ez a rendszer hatványozottan érvényes, így avítt, a modern világban nem működő, személyfüggő, a személyes megbízhatóságon alapuló politikát folytat. A politikai tevékenység fényezése persze mindenütt a világban bevett eszköze a politikusoknak, de már klinikai esetnek mondható az az ipari méretű hazudozás, a tények brutális elferdítése, ami nálunk folyik. Véget kell vetni az ipari méretű lopásnak, csalásnak, hazudozásnak, mert nem vezet sehova. Helyette három civilizációs hiányt kellene pótolnunk: felépíteni azt az intézményes rendszert, ami nem a személyes kapcsolatokra, hanem a rögzített jogokra és kötelességekre épül, leszoktatni a politikát a hazudozásról, és érvényt szerezni a szakértelemnek.
