A kormány változtathat a köznevelési törvényen

A kötelező óraszámok kapcsán nem közeledtek az álláspontok.

Hutter Marianna
2016. 05. 13. 13:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Beépíti a kormány a köznevelési törvénybe azokat a módosításokat, amelyekről a Pedagógusok Sztrájkbizottságával történő tárgyalások során állapodtak meg – mondta Galló Istvánné, a sztrájkbizottság képviselője, egyben a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a Magyar Nemzet megkeresésére. A kormány csütörtökön ült először tárgyalóasztalhoz a Pedagógusok Sztrájkbizottságával az április 20-i országos tanársztrájk óta. Galló Istvánné szerint a megbeszélés inkább az eddigi tárgyalások összegzéséről szólt.

A kérdésre, hogy a sztrájkbizottság 25 pontos követeléséből hány pontban lesz módosítás, azt válaszolta, ezt csak akkor fogják biztosan megmondani, ha véleményezésre megkapják a rendeletmódosítást, amit az oktatási államtitkárság tegnap délutánra ígért.

Ugyanakkor van olyan pont, amiben a kormány világossá tette, nem mozdul el az eddigi álláspontjáról. Ilyen a pedagógusok óraszámának kérdése, amely jelenleg heti 22–26 órában van meghatározva, míg a sztrájkbizottság azt követeli, 22 órában rögzítsék. A kérdésre, hogy a most nem teljesített követelések miatt folytatják-e a tárgyalásokat a köznevelési törvény módosítása után, úgy felelt: azt gondolja, a tárgyalások a tanév végéig valamilyen módon be fognak fejeződni, a parlamentnek pedig el kell fogadnia a köznevelési törvény módosítását, hiszen szeptember elsején új tanév indul, amit már érintenek a változtatások. A sztrájkbizottság e hó 19-én tárgyal újra a kormánynyal, miután kialakították a módosítással kapcsolatos álláspontjukat.

A felvetésre, hogy szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakmaiatlannak nevezte a PSZ javaslatát, hogy halasszák el az új szakképzési iskolarendszer bevezetését, Gallóné azt mondta: követelésüket fenntartják, hiszen most vált nyilvánvalóvá mindenki számára, hogy a szakgimnáziumi érettségik kevesebbet fognak érni a gimnáziuminál a továbbtanulás szempontjából. Az NGM azon állítását pedig határozottan visszautasította, amely szerint politikai síkra kívánná terelni a kérdést a PSZ. Gallóné arra is emlékeztetett: amikor a Nemzeti Pedagóguskar adott ki hasonló tartalmú közleményt, amelyben a szakképzés bevezetésének elhalasztását kérik, „arra érdekes módon nem reagált ilyen keményen a minisztérium”.

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.