Balog: A központosítás „túl jól sikerült”

Az igazgatónak kell az iskola igazi vezetőjének lennie – mondta az emberi erőforrások minisztere.

MTI
2016. 07. 19. 9:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balog Zoltán a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ állománygyűlésén, amelyen átadták a tankerületi központi igazgatók kinevezéseit, az mondta: az előző keretrendszernek talán az volt a legnagyobb hibája, hogy túlságosan leértékelte az iskolák vezetőinek munkáját. Az igazgatók nem egyszerűen végrehajtói a tankerület utasításainak, hanem „az igazgatóknak kell lenniük az igazi vezetőknek az iskolákban” – hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette: akkor lehet tőlük elvárni vezetőhöz méltó felelősséget, ha ehhez megadják az illetékességet is; ez talán az egyik legfontosabb változás a rendszerben.

A tárcavezető elmondta, hogy 2011-ben új alapokra helyezték a magyar köznevelés rendszerét, de jelentős belső korrekciókra volt szükség az intézményfenntartásban. A központosítás „túl jól sikerült” – fogalmazott, majd úgy folytatta, éppen ezért a decentralizáció a jövő útja, a rendszer alapelveinek a fenntartásával.

Balog Zoltán azt is mondta, hogy az átalakításnak köszönhetően „szabadabban lehet a rendszerben gondolkodni”.

„Én ezt tartottam a legnagyobb hiányosságának […] a rendszernek” – jegyezte meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.