Műanyag kerti székeken ülve vagy karba tett kézzel állva mintegy tucatnyi bámészkodó nézi a rendőrségi szalaggal lezárt törökszentmiklósi Nefelejcs utca sarkán, a Szolnok megyei város déli szegregátumában egy kiégett családi ház romjait. Ebben a házban vesztette életét hétfőre virradó éjjel egy apa és három gyereke, míg az édesanyát súlyos égési sérülésekkel vitték kórházba. A gyerekek 8, 10 és 13 évesek voltak.
Egyik bámészkodótól a tűz oka felől érdeklődünk. A tetovált karú, félmeztelen férfi először távolságtartón a helyszínelőkhöz irányítana, később azonban segítőkésszé válik, és el is kísér bennünket, hogy megmutassa a szerinte mintegy tíz perc alatt kiégett vályogházat.
– Egy nagy pukkanást hallottunk. De nem a gáz volt, azt kihozták a tűzoltók. Állítólag benzin volt az Imrénél. Legalább negyven vagy ötven liter – mondja alkalmi idegenvezetőnk. Az üzemanyagról később mások, például az áldozatok szomszédjai is beszéltek a Magyar Nemzetnek, többen azt is tudni vélték, hogy mire kellett a férfinak: „maszekolni” készült, motoros fűkaszába szerette volna tölteni, mert egy autópálya mellett akart volna gazt vágni vele.
Ezzel egészítette ki ugyanis a rokkantnyugdíját, míg felesége takarítónőként dolgozott egy törökszentmiklósi iskolában. Az épület ottjártunkkor is füstölgött még, az égett szagot pedig több házzal odább is lehetett érezni. Ahogy az egyenruhások elhagyták a helyszínt, úgy emelték fel a helybeliek a rendőrségi szalagkordont, és tértek be bámészkodni, pedig felirat jelzi, hogy a belépés tilos és életveszélyes.
– Az biztos, hogy az Imre nem akarta megölni a családját, egy órával a halála előtt még a Facebookon lógott – mondja egy ugyancsak félmeztelen, szintén tetovált férfi, egy doboz sörrel a kezében. Pletykaszinten ő is hallott arról, hogy a házat felgyújtották, de ezt nem tartja valószínűnek, elmondása szerint soha egy hangos szó nem hallatszott ki, és nem is nagyon italozott sem a férfi, sem a felesége. Tőle tudjuk meg egyébként, hogy a javarészt cigányok lakta településrészen bekövetkezett tragédia áldozatai nem romák voltak. Szerinte az történt, hogy a családfő rágyújthatott, a lakásban tárolt benzin pedig szivároghatott, és az gyulladt be.
– Ez gettó, uram, gettó – ezt már a leégett ház hátsó szomszédja mondja lapunknak. A mezítlábas férfi feldúltan kezd mesélni. Állítja, hogy egy tévéstáb nem közölte tisztességesen azt a riportot, amelyben megszólalt. Szerinte a törökszentmiklósi polgármester cenzúráztatta, ugyanis többek között őt szidta a stábnak. Azért haragudott Markót Imrére, a település vezetőjére és úgy egyáltalán a város önkormányzatára, mert nem kezdtek semmit azzal, hogy milyen szűk itt a Nefelejcs és a vele párhuzamos Magyar utca. Kifejti ugyanis, hogy az történt, hiába jöttek gyorsan a helyszínre a tűzoltók, többször kellett ráfordulniuk a szóban forgó utcákra, majd állítólag egy nagyobb kört téve tudtak csak az égő házhoz hajtani, és megkezdeni az oltást. Szerinte ha nem így történik, a hátsó szobában alvó három gyermek életben maradhatott volna.
S. Tóth Anikó, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője érdeklődésünkre cáfolja a szomszéd állításait. Kiemeli, hogy eleve több egység – a szolnokiak és a törökszentmiklósiak – vonult ki a helyszínre, és nem panaszkodtak az épület megközelítésének nehézségei miatt.
Markót Imre polgármester kérdésünkre elismeri, hogy a szűk utcák miatt a helyiek korábban valóban panaszkodtak, ám szerinte a tragédia nem emiatt történt. Mindenesetre – teszi hozzá – mindenképpen ki fogják vizsgálni, hogy miként tudnák rendezni ezt a kérdést, megjegyezve, hogy egy ilyen településrendezési ügy nem egyszerű feladat. A jobbikos polgármester megdöbbenve értesült a tragédiáról, az önkormányzat épületére tegnap kitűzték a gyászlobogót.
A lakosok elmondása szerint sem egyszerű élni ezekben az utcákban, ahova a kukásautó sem tud behajtani, ezért egy traktorral szállítják el a szemetet. A felháborodott mezítlábas férfi szerint egy nagyobb eső után „balatoni állapotok” uralkodnak az itteni utcákban, merthogy a vízelvezetés sincs megoldva. Szavainak azzal ad nyomatékot, hogy a Nefelejcs utcai sárra és pocsolyákra mutat, amely az oltás után maradt. Majd még jó párszor elismétli, hogy „gettó ez, amivel nem törődik senki sem”.
Rácz Jánosné – aki kétháznyira lakik a berobbant háztól – szintén „a tanácsot” okolja, mert szerinte a tűzoltók gyorsan kiértek ugyan, de ő is arról számol be, hogy sokáig nem tudtak nekiállni az oltásnak. Óriási szerencsének tartja, és nagyon hálás a tűzoltóknak, amiért kihozták a gázpalackot az égő házból, mert ha az berobban, akkor az ő házuk is megsérült volna.
Így Bagi Gáborék, a tőszomszédék ingatlanja is romokban állna most. A férfi azonban így is aggódik: talán még a neonsárga mellényes polgárőröknél is határozottabban igyekszik kitessékelni a szalagkordont semmibe vevő bámészkodókat. Attól tart ugyanis, hogy éjszaka bemásznak, és ellopnak mindent, ami mozdítható. – Akkor pedig, ki tudja, lehet, hogy le is omlik majd az egész, rá a mi házunkra – mondja, majd fejét vakargatva megjegyzi, hogy nem is tudja, mikor történt utoljára hasonló haláleset Törökszentmiklóson.
– 1983. január 9-én, akkor is három gyerek halt meg, 6, 8 és 10 évesek – mondja az egyik, a kordonon belül posztoló polgárőr. Hozzáteszi, hogy azért tudja ilyen pontosan, mert a rokonai voltak az áldozatok.
