Elmaradt a Red Bull Air Race

A szombati programot törölték, vasárnap repülnének.

MTI
2016. 07. 16. 13:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szombati programokat a szeles és esős időjárás miatt törölték, amint azt Jim DiMatteo, a verseny igazgatója az esemény sajtótájékoztatóján elmondta, a szél és különösen az eső nem tette lehetővé, hogy a résztvevők biztonságban repüljenek.

„A szurkolók és a versenyzők miatt is nagyon szerettük volna megrendezni a versenyt, de az időjárás nem volt kegyes„ – hangsúlyozta DiMatteo. – „Holnap reggelre mondanak némi esőt, de bízunk benne, hogy délután meg tudjuk rendezni a versenyt. A pilóták nagyon motiváltak, és készek a versenyzésre.”

Ha az időjárás lehetővé teszi a futam megtartását, a szervezők tájékoztatása szerint a vb jelenlegi állása szerinti sorrendben kezdik majd meg a vetélkedést a pilóták. Déltől az utánpótlás-osztály, 14 órától pedig a Master Class pilótái mérik össze tudásukat.

Matthias Dolderer, a vb éllovasa azt mondta, Budapest egy fantasztikus helyszín, nagyon technikás a pálya, a Lánchíd alatt pedig csodálatos átrepülni.

„Remélem, hogy a mai rossz idő után holnap remek versenyünk lesz„ – emelte ki Dolderer.

„Nagyon izgatott vagyok a holnapi verseny előtt, nem sok lehetőségünk volt edzeni, de ezzel mindenki így van” – nyilatkozta a tavalyi győztes Hannes Arch.

A sajtótájékoztatót követően Erich Wolf, a Red Bull Air Race GmbH ügyvezetője egy, a pilóták bejegyzéseivel ellátott emlékkönyvet adott át Besenyei Péternek, a sorozat korábbi versenyzőjének és egyik megalkotójának.

„Ez a verseny nagyon sokat adott nekem, amit sosem felejtek el, és mindig megőrzöm a szívemben. Egy nagyszerű esemény, amire remek jövő vár„ – jelentette ki a magyar pilóta.

12 óra c

14 óra masters

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.