Összesítve is közzétették a nemzeti konzultációk eredményeit

A dokumentumokat egy adatigénylés nyomán adták ki.

MTI
2016. 07. 11. 18:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dokumentumokat egy adatigénylés nyomán tették közzé most a Kormany.hu oldalon. Mint írták, a kabinet 2010 óta arra törekszik, hogy a kiemelt politikai döntések előtt kikérje az állampolgárok véleményét, és a nemzeti konzultációk ennek megfelelően a rendszeres kapcsolattartás és a párbeszéd kiemelt eszközei.

A beszámolókban a bevándorlásról szóló konzultáció eredményei is szerepelnek. Közlésük szerint ez a konzultáció – amelyben több mint 1 millió magyar állampolgár vett részt – megalapozta a kormány jelenlegi bevándorláspolitikáját.

Az eredmények alapján a magyarok elsöprő többsége – 89,6 százaléka – már egy évvel ezelőtt is úgy gondolta, hogy Brüsszel megengedő bevándorláspolitikájával szemben a magyar kormánynak szigorúbb politikát kell folytatnia. A konzultáció eredményeinek figyelembevételével a kormány döntött a déli határzár megépítéséről és a bevándorlási szabályok szigorításáról – fűzték hozzá.

A kormány szerint az előttünk álló időszak legfontosabb feladata, hogy Brüsszel visszavonja a kényszerbetelepítésre vonatkozó javaslatot. Erről a magyar állampolgárok az október 2-i népszavazáson mondhatnak majd véleményt. A kormány a továbbiakban is arra törekszik, hogy kikérje a magyarok véleményét az életüket meghatározó kérdésekben – fűzték hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.