Szcientológus csúcsvezető jött

A vitatott egyház első embere ott volt a régióközpontnak szánt épület megnyitóján.

Horváth Csaba László
2016. 07. 25. 8:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem mindennapi biztonsági intézkedések, fokozott rendőri jelenlét mellett nyitották meg a hét végén a Szcientológia Vallási Egyesület új, monumentális székházát Budapesten, a XIII. kerületben. Bár a vitatott szervezet rendezvényére háromezer hívőt – köztük néhány száz külföldi vendéget – vártak, kevesebben jöttek el. Az avatóünnepséget pedig nem az áhítat, hanem a bizalmatlanság jellemezte. A környező utcákat rendőrök biztosították, az épületet kordonokkal vették körbe. A zártkörű rendezvényre előzetes regisztráció és szigorú ellenőrzés után léphettek be a meghívottak, fémdetektoros kapukon át.

Az épület környékén biztonsági emberek tucatjai pásztázták az érkezőket, így az avatóünnepség napján a létesítmény sokkal inkább hasonlított katonai erődítményhez, mint egy egyház „templomához”.

A Magyar Nemzet is kíváncsi volt a két és fél milliárd forintba kerülő, több ezer négyzetméteres főhadiszállás megnyitó ünnepségére, ám nem fogadtak bennünket tárt karokkal. Lapunk fotósát már a szomszédos utcában fényképezni kezdték a szcientológus hívek, s azt kifogásolták, hogy munkatársunk miért „rejtegeti” a kabátja alatt fényképezőgépét a zuhogó esőben. Több száz méterre a bejárattól rögtön egy biztonsági őrbe botlottunk. – Menjenek a regisztrációs sátorba, a maguk sorsáról majd ott döntenek! – hangzott tőle a sejtelmes utasítás, aminek eleget is tettünk.

Közeledve a székházhoz, ünneplő ruhába öltözött hívek tekintete fürkészte, hogy mit keresünk ott. A bejárathoz érve azonnal szervezők és biztonsági emberek kezdtek faggatni bennünket szándékainkról. Majd Miklovicz Attila, a magyarországi szcientológia szervezetének sajtókapcsolatokért felelős munkatársa közölte, hogy nem mehetünk be, ugyanis zártkörű a rendezvény. A sajtófőnök egyébként nem más, mint a kétes hírű vitaminguru, a szintén szcientológus Lenkei Gábor munkatársa. Miklovicz a Lenkei-cégbirodalom egyik társaságát vezeti. A csoport egyik korábbi vállalkozását 2010-ben százmillió forintra büntette a Gazdasági Versenyhivatal, amiért olyan hatásokat tulajdonított egyes szereinek, amiket nem tudott igazolni, továbbá betiltott, az egészségre ártalmas készítményeket is árult.

Bár a megnyitóra nem mehettünk be, Miklovicz Attila jelezte, ha fényképezni szeretnénk, egy biztonsági ember elkísér bennünket az épület körül, ami egyébként közterületnek minősül. Azonban nem csak mi fotóztunk. A bejárat környékén egy férfi afféle „titkos ügynökként” észrevétlenül próbált felvételeket készíteni rólunk. Ám szándéka annyira feltűnő volt, hogy rákérdeztünk biztonsági őr idegenvezetőnknél, miért készítenek fényképeket rólunk. Kísérőnk homályos magyarázatot adott. „Oda-vissza megy ez a játék” – mondta, majd hamar témát váltott. Közölte, több híresség is beszédet mond a megnyitón, ám azt nem árulhatja el, kik, vannak ugyanis a szcientológusok közt olyanok, akik nyilvánosan nem vállalják vallási identitásukat.

Kísérőnk nem sokkal később magunkra hagyott bennünket a kordonokon kívül, majd hamarosan kezdetét vette a megnyitó ünnepség. Noha a rendezvény zártkörű volt, s az előadást tartó vendégek kilétét is igyekezték titkolni, az utcáról jól hallható volt, hogy kik tartanak beszédet. Köztük több meglepő közszereplő is akadt. Elsőként Hekáné Szondi Ildikó tartott előadást, aki Szeged önkormányzati képviselője. A 2014-es választásokon az MSZP–DK–Együtt–PM– Szegedért közös jelöltjeként jutott be a képviselő-testületbe. Emellett pedig a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának docense. Ő főként a magyarországi oktatás helyzetéről tartott előadást, ám mivel halkan beszélt, nem tudtuk követni beszédét.

A második előadó Komáromi István volt, aki egykor a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjeként dolgozott, valamint a Belügyminisztériumban is fontos pozíciót töltött be. Ő a szcientológia vallási szervezettel együttműködésben tartott drogmegelőző programokról beszélt. Komáromi már nem hivatásos, ő azzal vált hírhedté, hogy rendőri pályát hátrahagyva mulatós zenész lett belőle. Weboldala szerint 130 levédett saját szerzeménye van, amelyekkel főként vidéki településeken haknizik. Komáromi után ismét egy oktatással foglalkozó személy beszélt a pódiumon, ám Debreczeni Ágnes előadása is nagyon halk volt. Negyedik előadóként Nemere István író következett, aki 650 könyvet írt saját és álnevei alatt. Ennek ellenére soha nem vették be a Magyar Írószövetségbe, mégpedig azért, mert „tevékenysége a tagságot nem indokolta”. Nemere csakúgy, mint a Szcientológia Egyház alapítója, L. Ron Hubbard, tudományos-fantasztikus könyveket írt az 1970-es évek óta.

Az első négy előadás után jött a katarzis, ugyanis nem mást konferáltak fel a színpadra, mint David Miscavige-et, a Szcientológia Egyház fejét. Az amerikai vezetőt – aki egykor az alapító L. Ron Hubbard asszisztense volt – éljenzéssel és hangos tapssal ünnepelték. Miscavige hivatalos címe a Vallásos Technológia Központ elnöke. Ez az a cég, amelynek birtokában és kezelésében vannak a vallást meghatározó Dianetika és Szcientológia szerzői jogai.

Az, hogy ő nyitotta meg a magyarországi központot, jelzésértékű, és megerősíti, hogy a hazai szervezet régióközpontként kívánja meghatározni magát a jövőben. A csúcsvezető jelenléte egyben magyarázatot ad a hatalmas biztonsági készültségre is. Miscavige ünnepelt vezetője a vallásnak, ő érte el, hogy az Egyesült Államokban adómentességet kapjon a Szcientológia Egyház. Ugyanakkor, amióta megszerezte a vezető posztot, számos vád érte, az egyházból és azon kívülről is. Ezek között van családok erővel való szétválasztása, kényszerített adománygyűjtés, újságírók és a szcientológia kritizálóinak zaklatása, a szcientológiában dolgozók megalázása és fizikai bántalmazása. Miscavige és a Szcientológia Egyház szóvivője a vádak többségét tagadja, gyakran kétségbe vonva a vádaskodók szavahihetőségét is.



Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.